Az Allianz Hungária friss adatai szerint súlyos kockázatot jelent a magyar kkv-k számára az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság.
Zivatarveszély miatt több megye járásaira már a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap kora délután.
Az OMSZ friss veszélyjelzése szerint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megye több járásában érvényben van a harmadfokú riasztás. A többi megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Kiemelték: elsősorban vasárnap délután és este gyorsan áthelyeződő, heves zivatarokra is számítani kell, amelyeket akár 110 kilométer/óránál erősebb szélvihar és jégeső kísérhet.
Helyenként a zivatarfelhőkből nagy mennyiségű csapadék is hullhat.

A késő esti órákban a zivatarok nagy része várhatóan elhagyja az országot, megnyugszik a légkör. Az éjszaka második felében néhány zivatar északkeleten és délnyugaton lehet. Emellett zivatartól függetlenül is lehetnek viharos széllökések, ezért Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a szél veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A katasztrófavédelem azt kéri, mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, a nagyobb tavaknál lévők a viharjelzéseket is. Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese az érintett területeken azt ajánlja, hogy a kerti bútorokat, a cserepes virágokat, a szerszámokat minél előbb vigyék fedett helyre, nehogy a viharos erejű szél kárt tegyen bennük.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kiemelte, hogy a viharos szélben lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alá. Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze a 112-es segélyhívón. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ahol jelentős mennyiségű csapadék hull, ott javasolt a pincéket áramtalanítani, továbbá minden olyan tárgyat, amelyben a víz kárt tehet, felvinni a pincéből.
A meteorológiai szolgálat azt írta: megszűnik a hőség, de emiatt is több megyében vannak még érvényben figyelmeztetések. Jellemzően délkeleten még vasárnap is 38 Celsius-fokig melegedhet a levegő.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








