Egyetlen döntéssel borulhat az évek óta vitatott balatoni beruházás. A veszprémi kormányhivatal ugyanis elutasította a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett kikötő engedélykérelmét.
Kezdődik a balatoni hajózási főidény: SZÉP-kártyával is lehet fizetni, ezek a legfontosabb menetrendek
Szombaton kezdődik és a korábbi évekhez hasonlóan augusztus utolsó vasárnapjáig tart a 175. személyhajózási főidény a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).
A társaság 16 kikötőből 12 útvonalon közlekedtet menetrendi hajókat, ez a szezon 58 napja alatt 3362 járatot jelent. Kiemelték ezek közül a két legkedveltebb útvonalat, a Fonyód és Badacsony közöttit, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany járatot, amelyeken naponta 6-6 hajó közlekedik mindkét partról. Balatonfüred és Siófok között pénteken, szombaton és vasárnap késő este is lehet vízi úton közlekedni. A kompok Szántódrévből 6.40 és 23.20 óra között, Tihanyrévből pedig 7.00 és 23.40 óra között indulnak, a közlekedés a forgalom függvényében folyamatos.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek sétahajók, bulihajók, a kisgyermekeket pedig a Varázshajó program várja. A Bahart megemlékezik a balatoni hajózás jubileumáról is. A megújult menetrendi hajókon a balatoni hajózás történelmét és a tóparti településeket mutatják be kisfilmeken, Siófok, Balatonfüred, Badacsony kikötőiben pedig kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év eseményeit.
A közlemény szerint a Bahart SZÉP-kártyát is elfogad fizetőeszközként, a kisgyermekek pedig ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a Kajla útlevéllel. A jegyek nem drágultak az idén. Korábbi közleménye szerint a társaság idén jobb eredményekre számít, mint tavaly. A 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Bahart a tavalyi 3,3 milliárd forintnál nagyobb, 3,5 milliárd forint árbevételt vár az idegenforgalom fellendülésében bízva. 2020-ban az előző, forgalmi rekordot hozó évhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a járvány miatt.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








