Bár az elmúlt évtizedekben javult Európa levegőminősége, a légszennyezés továbbra is komoly egészségügyi kockázatot jelent.
Drámai az árbevételek visszaesése a szállodaiparban, miután tavaly november óta szinte teljes a zárlat, és kizárólag üzleti ügyben utazókat, illetve oktatásra érkező vendégeket lehet fogadni - hívta fel a figyelmet Flesch Tamás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Vagyis mintegy 90-95 százalékos visszaesés tapasztalható, beleértve az idei év első három hónapját is. Míg a belföldi turizmus már nyáron élénkülhet, a budapesti szállodákban a külföldi vendégforgalom lassú visszatérésével legkorábban ősszel számolnak. Az újranyitás egyik legnagyobb kihívása a munkaerőhiány lesz.
Százmilliárdokban kell mérni a veszteséget csak a szállodaiparban, a kereskedelmi szálláshelyeken, és akkor még nem esett szó a vendéglátóiparról, mondta Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint majdnemhogy felmérhetetlen, hogy mekkora kiesés volt a turizmusban. Elmondta, hogy míg a belföldi turizmus már nyáron élénkülhet, a budapesti szállodákban a külföldi vendégforgalom lassú visszatérésével legkorábban ősszel számolnak. Mivel a turisztikai szektorban foglalkoztatottak mintegy fele lett kényszerű pályaelhagyó az elmúlt évben, az újranyitás egyik legnagyobb kihívása a munkaerőhiány lesz.
- mondta Flesch Tamás az InfoRádióban. "A szállodaszövetség azzal kalkulál, hogy erős munkaerőhiány, és nem kizárt, hogy komoly drágulás is lesz, ami mind-mind meg fogja nehezíteni az újranyitást, hiszen "már így is ki vannak véreztetve a szektor szereplői. Ha most többet kell majd fizetni, senki nem tudja, hogyan fogja megoldani." A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról is beszélt, hogy sok diploma előtt álló fiatalnak elmaradt az elmúlt hónapokban a kötelező szakmai gyakorlata a szállodákban, vendéglátóhelyeken, így az utánpótlás biztosítása is megbicsaklik.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







