Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Idén sem kímélték a graffitisek a vonatokat. A MÁV-START a járművek összesen tízezer négyzetméternél is nagyobb, külső és belső felületéről távolított el firkákat, sok millió forintnyi költséggel.
Az előző évekhez képest javuló tendencia tapasztalható, mert egyre kevesebbszer firkálják össze a vonatokat, kevesebbet kell lemosni, de még így is jócskán akad munkája a takarítóknak. November végéig országszerte összesen 1385 jármű belső felületeiről közel 7000 négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, melynek összköltsége 15 millió forintnál is több volt. Jó hír, hogy ez a tavalyihoz képest mintegy ötödével kevesebb.
A vonatok külseje is áldozatul esett az effajta rongálásoknak: az év eddigi részében 262 vasúti járművön majd’ 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani miattuk, ennek költsége 5,6 millió forint volt. Ez a tíz évvel korábbinak csak egy kicsit több, mint az ötöde, de 2019-hez képest sajnos nem csökkent olyan számottevően, mint a belső felületek esetében.
A vasúttársaság a rongálásokat megelőzendő, a vasútőri jelenléten túl, egyre több járművön alkalmaz kamerákat, már a járműpark 12 százalékán van beépített kamerarendszer. Speciális anti-graffiti réteg is védi a járművek több mint ötödének külső felületeit, hogy az ilyen jellegű rongálásokat egy mosással, könnyedén meg lehessen szüntetni. A MÁV kér mindenkit, hogy ha graffitizőket, rongálókat lát, haladéktalanul jelezze azt a vasút vagy a rendőrség munkatársainak, hogy a lehető leghamarabb tudjanak intézkedni. Magyarországon a hasonló rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek. A vasúttársaság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, idén eddig 189 feljelentést tett.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







