Hetente négyszer repülnek majd az Airbus A321neo gépek, a jegyár 11 900 forintról indul.
A koronavírus-ellenes egészségügyi intézkedések összehangolását és légifolyosók nyitását szorgalmazta hétfőn a Turisztikai Világszervezet (WTO) a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken tartott nemzetközi konferencia után.
- hangsúlyozta közös közleményében a WTO, az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) és a spanyol idegenforgalmi minisztérium.
A dokumentumot a spanyol kormány által a Kanári-szigetek legnagyobb városában, Las Palmasban a világjárvány által leginkább sújtott egyik ágazat, a turizmus újraindításáról szervezett értekezlet végén fogadták el. A spanyol kormány tájékoztatása szerint az értekezleten több mint 95 ország idegenforgalmi vezetője és mintegy száz vállalat vett részt.
A zárónyilatkozatban a konferencia résztvevői légifolyosók biztosítását is szorgalmazzák, hogy megkönnyítsék a turisztikai, illetve üzleti céllal történő utazásokat a hasonló járványügyi helyzetben lévő országok és városok között.
Az aláírók szerint nem kizárt világszerte több tízmillió állás megszűnése az ágazatban a koronavírus elleni védőoltás és a megfelelő kezelés megjelenésig.
Az aláírók nemzetközi szabványt sürgetnek a kontaktuskövetésre, ebben szerepelnének az utazók adatai, de azok bizalmas jellegének tiszteletben tartásával. A Covid-19-betegség következtében az ENSZ madridi székhelyű szakosított turisztikai szervezete szerint 2020 első nyolc hónapjában szerte a világon 70 százalékkal esett vissza a külföldi turisták érkezése a 2019-es év azonos időszakához képest.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







