Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Óriási a közúti szállítmányozás részesedése az EU-n belül, sok országban vasúton, illetve belvizeken nem is szállítanak az államok. Nem így Magyarországon, ahol bár szintén a közúti szállítmányozás messze a legnépszerűbb, a vasúti fuvarozás is igen nagy részesedéssel bír. Ezzel együtt nem is lehet kérdés, miért ennyire felülreprezentált a magyar utakon a teherautók, illetve kamionok száma.
2018-ban az EU-ban a közúti szállítás az EU-s szárazföldi szállítás háromnegyedét (75,3%) tudhatta magáénak. Ehhez képest a vasúti szállítás 18,7, míg a belső vizeken véghezvitt szállítás az összes 6 százalékát szakította ki magának tonnakilométerek alapján - derült ki az Eurostat friss kiadványából.
Ez azt is jelenti, hogy az EU-ban szinte kizárólag mindenhol a közúti szállítmányozás a leglehatározóbb, olyannyira, hogy 16 tagállamban az összes részesedés több mint 70 százalékát tudhatja magáénak. Ehhez képest érdekes, hogy Lettországban és Litvániában messze nem a közúti szállítmányozás áll az élen, hanem a vasúti.
Nem is akárhogy, előbbi országban 75,8, utóbbiban pedig 67,9 százalékát hasítja ki az éves tonnakilométer-szállítmányozásnak. Ehhez képest sokkolóan más a helyzet például Cipruson, Máltán, Írországban, Görögországban és Spanyolországban is. Ezekben az országokban ugyanis több mint 90 százalékos a közúti szállítmányozás aránya.
Magyar utak
A fentebb említett országokhoz képest Magyarországon bár jóval kisebb a közúti szállítmányozás aránya, de azért még így is majdnem elértük az EU-s 75,3 százalékos átlagot. Számokban ez azt jelenti, hogy
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel 10 országot előzünk az EU-ban. Többek között Szlovákiát, Szlovéniát és Ausztriát is. Érdekes azt is megemlíteni, hogy Magyarországon a vasúti szállítmányozás 2018-ban az összes tonnakilométer-szállítmányozás 27 százalékát szakította ki, ami a 11. legtöbb volt az EU-ban.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök