A Simon Júda vásár Párkány 2026-os őszi programkínálatának egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye. Mutatjuk, hogyan és mikor érdemes a vásárra utazni, és mire számíthatnak...
Módosul a közösségi közlekedés menetrendje a ma kezdődő ünnepi hosszú hétvégén. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a MÁV és a Volánbusz járatai is módosított rend szerint közlekednek. A 3-as metró csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között, vasárnap viszont a megszokott hétvégi rend szerint közlekedik.
A BKK közleménye szerint a járatok csütörtökön az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati menetrend szerint indulnak. Augusztus 20-án az állami ünnepi programok, tűzijáték és légiparádé elmaradnak, de a Kossuth Lajos téri tisztavatást megtartják, ezért a 2-es villamos szerdán déltől, csütörtök 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.
A 17 órakor kezdődő szentmise miatt 13 óra és 20 óra között a bazilika környékén lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait, ezért a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István-bazilika megállóhelyen - írták.
A lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el. A metró vasárnap a megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.
A MÁV közölte: a vonatok 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak. A MÁV arra is felhívta a figyelmet, hogy az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest akár másfélszeresére is nőhet. A vasúttársaság ezért azt javasolja az utazóknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért használják a jegyértékesítő automatákat, az okostelefonra letölthető MÁV-applikációt vagy vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Volánbusz azt közölte: a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint közlekednek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







