Az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát kell a kedvezményes diákbérletek vásárlásakor megadni, illetve a bérletre ráírni.
Két kotróhajó dolgozik azon, hogy 100 ezer köbméternyi üledék eltávolításával gátat szabjanak az algák szaporodásának. Mivel külső szennyezés nem érte a tavat, az algavirágzást segítő tápanyag belső forrásból, vagyis az üledékből származhat - írja a 24.hu
Idén is folytatódott az algaburjánzás a Balatonon, és bár korlátozásokat eddig nem kellett bevezetni, a tó vízminősége aggodalomra ad okot - írják. A probléma forrása a kék alga, aminek anyagcsereterméke toxikus anyagokat tartalmaz, bőr- és szemgyulladást, lenyelve gyerekeknél hányást és hasmenést okozhatnak. Sőt, az ivóvízből is nagyon nehéz kiszűrni.
Éppen ezért, két darab kotróhajó, összesen 15 hektáron 100 ezer köbméternyi iszapot fog kiemelni a tóból, amit ha kell, növelni is tudnak. Összességében azonban a mederkotrás ugyan nem derít fényt a jelenség okára, de hatékony módszer az iszap, valamint a benne lévő tápanyag eltávolítására, ami végső soron mindenképp az algák szaporodását gátolja. Az alkalmazott módszert pedig esetünkben az OVF a tudományos élet hivatott szakértőinek bevonásával folyamatosan értékeli.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






