Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Húsvét előtt óriási számban mondták le foglalt útjaikat az ügyfelek az utazási irodáknál, azóta kivárást tapasztalnak az utazásszervezők, negyvenezer utas azonban továbbra is élő foglalással rendelkezik. Eközben az utazási irodáknak milliárdos összegeket kellene visszafizetnie a lemondott utak miatt, viszont az a pénz már nincs a szervezőknél. A szakma jogszabálymódosítást szeretne, hogy egy évig felhasználható utalványokat adhassanak.
Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke azt nyilatkozta, az év azonos időszakában kétszer ennyi foglalást bonyolítanak az irodák a korábbi években. Tapasztalataik szerint eltérően reagáltak az utasok a járványhelyzetre: többen egyáltalán nem akarnak utazni idén, mások inkább belföldi úti célokra váltanának, de vannak magabiztos utazók, akik várják a külföldi utazásukat - írja a Népszava.
- vázolta a helyzetet a MUISZ elnöke. A magyar jogszabályok szerint amennyiben egy út lehetetlenné válik, 14 napon belül vissza kell téríteni az összeget az utasoknak. "Ez a pénz most nincs az utazási irodáknál" - hangsúlyozta Molnár Judit.
A MUISZ ezért jogszabály módosítási javaslattal élt a kormány felé, hogy az utazási irodák is kibocsáthassanak utalványokat.
A magyar turizmus mentőmellénye a belföldi turizmus felfutása lehet. Ennek motorja a SZÉP-kártya, amit legtöbben a szálláshelyek lefoglalására használnak. Ez azonban nem segítség az utazási irodáknak, mert rajtuk keresztül szálláshely foglalásra nem lehet felhasználni a SZÉP-kártyát, azzal csak utazási csomagokat (utazás, szállás, étkezés, belépőjegyek együttese) fizethetnek az ügyfelek, ezért ebben is szeretne jogszabály módosítást elérni a MUISZ.
Molnár Judit szerint azért is fájó a mostani helyzet, mert egyre több ügyfél fordult ismét teljes körű kényelmet és biztonságot keresve az utazási irodákhoz.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







