A legfontosabb küldőpiac továbbra is Németország, ahonnan az érkezők 6,3 millió vendégéjszakája a teljes külföldi forgalom több mint negyedét tette ki.
Iparággá nőtte ki magát mára Magyarországon a futóturizmus: a cseh mellett a hazai kínálat a legerősebb a régióban. Az elmúlt évtizetben a futóturisták száma több mint háromszorosára nőtt.
Tavaly már csaknem 25 ezer külföldi vett részt ilyen hazai szervezésű eseményen, szinte valamennyien a három nagy budapesti futóversenyre - Telekom Vivicittá Városvédő Futás, Wizz Air Budapest Félmaraton, SPAR Budapest Maraton - érkeztek, 2007-ben még csupán nyolcezren voltak - derül ki az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, valamint a Budapest Sportiroda (BSI) statisztikáiból. A növekedés nem csak a külföldi futók növekvó számán, hanem a hazánkban töltött vendégéjszakák számán is meglátszik, amely 2018-ban elérte a 80 ezret. A futóturizmusból adódó költések 2018-ban meghaladták a négymilliárd forintot - közölte a Világgazdaság.
- mondta el a BSI ügyvezetője, Kocsis Árpád. A magyar futóturizmus elmondása szerint mára iparággá nőtte ki magát, és a régióban Csehországgal versenyez az elsőségért.. A múlt évben a már említett három fővárosi rendezvényre (ezeket a BSI a Run in Budapest projekt keretén belül szervezi) mintegy 80 ezer nevezés érkezett, a legnépszerűbb a kétnapos SPAR Budapest Maraton volt, ezen több mint 33 ezren vettek részt tavaly.
Nagyobb eseménynek számít még az Ultrabalaton és a vasárnap lebonyolított Aldi Női Futógála: mindkét rendezvényen nagyjából tízezren álltak rajthoz. A magyarországi futóversenyek jelentős része viszont ezer alatti nevezővel zajlik.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







