16 °C Budapest
Ez a használtautó a magyarok kedvence: több százezer kelt el belőle

Ez a használtautó a magyarok kedvence: több százezer kelt el belőle

MTI
2019. január 24. 15:30

A magyarországi használtautó-piac tisztulását várja az idén az egyik meghatározó piaci szereplő, az országos értékesítési hálózattal rendelkező Das Weltauto.

Frank György, a cég márkaigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium új adatlekérdezési rendszerének köszönhetően az autóvásárlók ingyenesen juthatnak hozzá a hazai járművek előtörténetéhez. Ezzel nagymértékben csökkenhet a manipulált kilométerórás kocsik száma, valamint a korábbi kártörténetet is nehezebb lesz elhallgatniuk az eladóknak. Ha a vásárlók élnek ezzel a lehetőséggel a szerződéskötés előtt, minimalizálható a kockázat - jelezte.

A közleményben a Datahouse adatait idézve ismertetik: 2018-ban Magyarországon rekordszámú, összesen 765 782 használt autó tulajdonosváltását regisztrálták a hatóságok. Ez 11,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A bővülés üteme csökkent, 2017-ben még 23,5 százalékos volt ez a mutató. A gazdát cserélő autókból 205 428-at hazai kereskedőtől vásároltak a magyarok, ez a szegmens 10,1 százalékkal nőtt 2017-hez képest. A Das WeltAuto 7767 gépkocsit értékesített 2018-ban, ami 11,2 százalékos növekedés 2017-hez hasonlítva.

Tavaly Magyarországon alsó-középkategóriás autót vásároltak használtan a legtöbben (231 687 autó), de népszerűek voltak a kisautók is (191 558 darab). A 10 évnél idősebb autók aránya nem változott, 78 százalékban választottak ilyen korú kocsit a vevők.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 16. vasárnap
Mózes, Botond
19. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?