A nyár már nem ér véget augusztusban: a mediterrán térségben szeptemberben is 26–32 fokos nappali csúcsok és 25–28 fokos tengervíz várják az utazókat.
Jó úton halad a MÁV, hiszen több az utas, és a bevételei emelkednek - nyilatkoztaott a hétfői Magyar Hírlapnak Homolya Róbert, a MÁV Zrt. augusztusban kinevezett elnök-vezérigazgatója.
Az utasforgalom növekszik: 2015-ben belföldön 135,5 millióan, tavaly már 139 millióan vették igénybe a személyszállító vonatokat. A jegyárbevétel éves szinten hozzávetőlegesen 38 milliárd forint.
Mint mondta, a vállalatcsoport adósságállománya az év eleji 51-ről év végére várhatóan 40 milliárd forint alá csökken.
Az elnök-vezérigazgató a csoport legfontosabb feladatai közé sorolta, hogy az utasok legyenek elégedettek a MÁV szolgáltatásaival, továbbá azt, hogy a vállalat a munkaerőpiacon vonzó legyen. Lényegesnek tartotta azt is, hogy olyan üzleti modellt alakítsanak ki, amely fenntartható, egyben költséghatékony.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







