Az Egyesült Államok turizmusa rendkívül nehéz időszakot él át, a repülőtéri káosz és a politikai feszültségek is visszafoghatják a turistákat.
Az utasok tájékoztatása nélkül megszüntette a jegyekben és a bérletekben korábban volt biztosítást a BKV, hogy ezzel évente mintegy 50 millió forintot spóroljon. Mindezt már évekkel ezelőtt megtette a cég, s azóta még a jogos kártérítést is csak bírósági határozatra fizeti ki. Ezt viszont később megpróbálja az ügyekben érintett, akár vétlen járművezetőkön is behajtani.
Amilyen "hangosan" bevezette anno, olyan csendben kivette már néhány évvel ezelőtt a BKV a jegyekből és bérletekből az utasbiztosítást. Azóta lényegesen bonyolultabb és időigényesebb is behajtani egy esetleges baleseti kártérítést a cégtől - írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet.
- közölte Naszályi Gábor, a cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.
A társaság ugyanis a jegyhez adott biztosítás felbontása óta is felel az általa szállított utasok testi épségéért, s ha megsérül valaki és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetnie. Már, ha a bíróság megítéli azt. Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket.
- mondta az elnök. A szakszervezet azt különösen felháborítónak tartja, hogy cég még a bírósági döntés ellenére is megpróbál minden áron a pénzénél maradni úgy, hogy az utasnak kifizetett összeget igyekszik az ügyben érintett vétlen járművezetőre hárítani. Ez végtelenül inkorrekt módszer, amely a munka törvénykönyve adta lehetőséggel való súlyos visszaélés is - szögezte le Naszályi Gábor.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A munkavállaló ugyanis kizárólag a szándékos kártérítésért fele, ám a forgalomban egy hirtelen fékezés - és ennek következtében egy esetleges sérülés - nem minősülhet szándékosságnak - magyarázta. Mindez súlyosbítja azt a korábban is tapasztalt gyakorlatot, miszerint a cég a használt járművek sérüléseit szintén gondatlan károkozás címén új értéken javíttatja a dolgozók költségén. Az EKSZ ezért felszólítja a cégvezetést: hagyjon fel a gyakorlattal, amelynek az a célja, hogy minden váratlan költséget a munkavállalók nyakába varrjon.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








