Az elkövetkező napokban kellemes és tavaszias időnek nézhetünk elébe, amely a kirándulók kedvét is meghozhatja a hétvégére - derül ki az időjárási előrejelzésekből.
Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt - írta a Magyar Idők csütörtökön.
Emlékeztetnek, hogy 2012. január 1-je óta a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapján - a kijelölt helyek kivételével - tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos-aluljárókban, a közforgalmú vasúti szolgáltatás létesítményeiben, területein, például peronon, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban. A Fővárosi Közgyűlés már 2010-ben megszavazta Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely az aluljárók és játszóterek után a budapesti tömegközlekedési megállókban is betiltotta a dohányzást.
A szabályok betartását a közterület-felügyeletek, a dohányzási korlátozások betartását, betartatását pedig - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat integrálását követően - a kormányhivatalok munkatársai ellenőrzik.
A lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága úgy tájékoztatta, hogy a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben. 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal, 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben. Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak, tavaly hatékonyabbak voltak az ellenőrök, hiszen a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes; 2016-ban 2,8 millió, 2017-ben pedig 2,3 millió forint bírságot szabtak ki.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







