Neked is van nyaralód a Balatonnál? Jön az újabb sarc

2017. június 9. 19:08 2 perc

Válaszút elé állítanák a Balatonnál a vízparti telkek tulajdonosait: vagy különadót fizetnek, vagy átadnak 20-50 métert az ingatlanból közcélú sétánynak - írja a Népszava.

Válaszút elé állítanák a Balatonnál a vízparti telkek tulajdonosait: vagy különadót fizetnek, vagy átadnak 20-50 métert az ingatlanból közcélú sétánynak - írja a Népszava.A lépést az indokolja, hogy a Balaton 195 kilométeres partvonalának jelentős része az emberek elől elzárt terület, sőt, vannak olyan települések, mint például Balatonvilágos, ahol csak néhány tíz méternyi szabadon hozzáférhető vízpart van.

A javaslattal a Somogy megyéért és a balatoni kiemelt üdülőkörzetért felelős állami főépítész, Ifjabb Horváth János áűllt elő, aki a lapnak elmondta, szerinte az állam járhatna elöl jó példával. Az érintett ingatlanok többsége ugyanis állami tulajdonban van és ezekből kellene elsőként levágni.

A telektulajdonosokat mindenképp hátrányosan érinti a telekadó terve. Akkor is, ha sarc formában kell megfizetniük, és akkor is, ha fel kell ajánlaniuk telkük 20-50 méteres szakaszát, hiszen így a kisebb alapterületű ingatlan kevesebbet ér majd később is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Balaton-törvény már 2000-ben előírta az önkormányzatoknak, hogy a belterületi parthossz 30 százalékán szabadon járható sétányt alakítsanak ki, ehhez azonban forrást nem biztosított. Az Alkotmánybíróság 2012-ig adott haladékot a kormánynak, hogy a kisajátítást követő kártalanítást szabályozza, de előrelépés azóta sincs.
Eddig a siófoki Ezüstparton sikerült felszabadítani a korábban elzárt állami területeket, illetve Balatonőszöd kapott ingyenesen egy 200 méteres parti sávot strand céljára, amikor a volt kormányüdülőből Erzsébet-szálloda lett - emlékeztet a lap.

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27