9 °C Budapest

Így még biztosan nem vettél sztrádamatricát

2016. december 22. 15:02

Új kényelmi szolgáltatásként két hete, december 8-a óta válthatóak meg az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák. Az elővételi lehetőséggel mostanáig 19 881 autós élt, a megszokottnál nagyobb arányban választva az online vagy mobilos vásárlást.

A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny mellett (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is. Az elektronikus csatornák aránya lényegesen magasabb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen keresztül vásároltak meg - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az autósok ötödik éve változatlan árakon vehetnek autópálya-matricákat 2017-ben is. Az elővásárlási lehetőség kedvező fogadtatása igazolja, érdemes folyamatos fejlesztésekkel növelni a szolgáltatási színvonalat a közlekedésben a kényelmesebb, tervezhetőbb utazások érdekében

 - mondta el Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek. Az elővásárlási lehetőséget biztosító viszonteladók listája a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.honlapjain elérhető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm