Egy brit férfi a vonatjáratai késéséből származó kártérítésekből finanszírozott luxusnyaralást édesanyjának Tenerifén.
A hazai járművek 97 százalékában már van OBU fedélzeti eszköz, és ugyan egyre tudatosabbak az útdíj-fizetők, az eszköz riasztási funkciójával viszont a bírságok többsége elkerülhető lenne.
A HU-GO megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer 2013. július 1-jei bevezetése óta az elektronikus útdíjfizetésre használt OBU (On Board Unit) fedélzeti eszközök száma folyamatosan gyarapodik, és eközben, a fuvarozók tudatosságának bizonyítékaként, a rendelkezésre álló egyenlegek is növekednek: a NÚSZ 2016. októberi számításai szerint már mintegy 5,3 milliárd forintos letéti egyenlegről beszélhetünk. A mára jócskán megnövekedett és lassuló ütemben, de még mindig növekedő volumen miatt a felhasználók folyamatos, ám változó intenzitású ellenőrzésnek vannak kitéve - írja közleményében az i-Cell Kft..
A felhasználó pedig, amennyiben figyelemmel kíséri a rendszer jelzéseit, a bírságot is jó eséllyel elkerülheti. A tudatosságot illetően azonban még lenne hova fejlődni, miként azt az egyik útdíjbevallási közreműködő saját piaci tapasztalatai és adatai is alátámasztják.
- emelte ki Farkas Károly, az útdíjbevallási közreműködő i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az i-Cell Kft-n keresztül futó, százmilliós nagyságrendű szakaszjegyek esetében eddig kevesebb, mint 1 százalékos arányban keresték meg a vállalatot büntetési eljárás megindítása miatt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A megkeresések közül:
- 74,5 százalékban valamilyen eszközhasználati hiba történt, vagyis az eszköz jelezte a hibát/problémát, amit azonban az üzemeltető vagy gépkocsivezető nem kezelt időben, illetve nem vette figyelembe a készülék jelzéseit. (Hiszen az is jelzés, ha a készülék egyáltalán nem világít.)
- 6,5 százalékban HU-GO adatregisztrációs probléma (rendszám, ID azonosító stb.) jelentkezett.
- 19 százalékban pedig volt szakaszjegy, de az ugrásból vagy menetillesztésből történt hiba miatt mégis eljárást indítottak, a büntetést viszont később elengedték.
"Az eszközhasználati hibák közelebbi megvizsgálásakor azt láttuk, hogy az esetek 55 százalékában a felhasználók kikapcsolt készülékkel közlekedtek, 30 százalékban tartósan fennálló GSM csatlakozási probléma történt, csaknem 10 százalékban pedig nem rendesen adminisztrált, a rendszerről lekapcsolt vagy lecsatlakozott készülék okozta a kellemetlenséget. A fuvarozók önhibáján kívüli vis maior esetek, mint amilyen a készülék- és tápellátási hiba, vagy például a nem kielégítő GPS-jel, csupán az esetek megközelítőleg 5 százalékában eredményeztek büntetési eljárást. Vagyis a mi szemszögünkből kijelenthető, hogy nagyobb odafigyeléssel és tudatossággal a bírságolások túlnyomó része is megelőzhető lenne" - tette hozzá Farkas Károly.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







