Hiába léptünk át szeptemberbe, ismét 37-38 fokos forróság jöhet, és a kánikula a jövő héten is folytatódhat.
Csütörtökön újra tiltakoznak a taxisok az Uber ellen, tudta meg a Hírtévé. Úgy tudják, a taxisok autójukkal ismét felvonulnak a fővárosban, majd a Deák Ferenc téren megint lezárnak egy sávot.
Az értesülés szerint a taxisok elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával. Szerintük az ígért összehangolt ellenőrzések elmaradtak, az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége pedig változatlanul engedély nélkül dolgozik.
Horacsek Róbert, a demonstráció szervezője a csatornának azt mondta, hogy a jogszabály-módosítások valahol elakadtak a végrehajtás és megvalósítás során. Így most figyelemfelkeltő sztrájkot szerveznek.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







