7 °C Budapest

Sziget: nem kell aggódni a hangzavar miatt

2015. augusztus 10. 12:30 2 perc

Ma kezdődik a Sziget fesztivál, ami a közelben lakók számára mindig azzal az izgalommal is jár, hogy vajon mennyit fognak hallani a koncertekből.

Gerendai Károly főszervező megnyugatat mindenkit:

A Duna mindkét oldalán vasárnap és hétfő éjszaka mért adatok alapján a Sziget fesztivál zajszintje idén sem haladta meg az előírt határértéket.

A főszervező azt mondta, hogy a fesztivál hangpróbája alatt öt helyszínen végeztek méréseket. A budai oldalon szinte nem is lehetett hallani a szigetről szűrődő zajokat, itt 47-48 decibel értéket mértek, a megengedett 55-tel szemben. A pesti oldalon 52 decibel volt a legnagyobb érték.

A főszervező szerint a szigeten még nem indult el az összes program, ugyanakkor a hangpróba alatt már érzékelni lehetett a kiszűrődő zajokat, sokszor a közönség morajlása is mérhető volt.

A héten várható nagy hőség miatt a környék lakosainak fel kell készülniük arra, hogy a nyitott ablakon keresztül várhatóan jobban behallatszanak a szigetről kiszűrődő zajok.

A meleg levegő pedig eleve kedvez a hang terjedésének, míg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások, mint például a szél hangja

- tette hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Gerendai felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszínpad hangereje sokkal erősebb, mint az éjszakai programoké: este 11 óráig 65, utána 55 decibel a megengedett hangerő. A fesztivál szakemberei a rendezvény ideje alatt folyamatosan ellenőrzik majd a zajszintet és mindent megtesznek annak érdekben, hogy azt a határértékén belül tartsák.

A tavalyi nézőcsúcshoz hasonlóan idén is több mint 400 ezer látogatót várnak a fesztiválra.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 16:32