A február még messze nem a nyár előszobája Európában, de egy különösen zord január után már a 15–20 fok közötti, napos-lágy idő is felér egy...
A balatoni strandokon egyszerűbb lopni, mint hinnénk. A fürdőzők a saját dolgukkal vannak elfoglalva. Mutatjuk, hogyan rejthetjük el az értékeinket, ha el akarjuk kerülni, hogy kifosszanak.
A Velvet leleplező videójából kiderül, hogy valójában egyszerűbb táskát lopni a balatoni strandokon, mint hinnénk. Ketten készítettek egy videót, amiben egyikőjük volt az "áltolvaj", másikójuk pedig az "áldozat". Három esetben az "áldozat" csak otthagyta a cuccát, és elment fürdeni, ekkor senki a környezetükben nem szólt semmit, amikor az "áltolvaj" elsétált az idegen táskával. Másik három esetben pedig megkért az "áldozat" egy-egy közeli strandolót, hogy vigyázzon a cuccaira, amíg fürdik. Itt egyetlen esetben akadályozta meg valaki a lopást azok közül, akiket megkért, hogy figyeljenek a táskájára.
1. Hagyjuk az értékeinket az autóban
Ha autóval érkezünk a strandra, akkor csak a strandoláshoz elengedhetetlen értékeket vigyük magunkkal a partra, minden mást érdemes a kocsiban hagyni. Természetesen az sem mindegy, hogy az autóban hol rejtjük el az értékeinket. Semmiképp se hagyjunk látható helyen értékeket, de a legjobb, ha mindent a szálláshelyünkön hagyunk, vagy a csomagtartóba zárunk. Lényeges, hogy a mobiltelefonokat károsíthatja, ha a felmelegedő autóban hagyjuk, így erre különösen érdemes figyelni.
2. Használjuk az értékmegőrzőt
A fizetős strandokon általában találunk értékmegőrzőket, sőt, az is előfordul, hogy a belépő ára tartalmazza annak díjmentes használatát. Ha mégis fizetni kell érte, akkor is csak néhány száz forintot kérnek el a használatért, ami igazán nem nagy ár azért, hogy biztonságban tudjuk az értékeinket.
Szabadstrandokon nem minden esetben találunk értékmegőrzőt, ha ilyen fürdőhelyet választunk, akkor gondoskodjuk előre dolgaink biztonságba helyezéséről, vagy valaki maradjon a parton fürdőzéskor, hogy vigyázzon a cuccainkra.
Ha külföldre megyünk nyaralni, mindenképp érdemes utasbiztosítást kötni. Ezzel ugyanis a helyi, trükkös tolvajoktól is megóvhatjuk magunkat, ráadásul napi egy csésze kávé árából biztosíthatjuk magunkat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
3. Vegyél rejtett tárolót!
Egyre több webshopból beszerezhetők (vagy akár házilag barkácsolhatók) különféle rejtett tároló eszközök értékeink megóvására. Ezek közös tulajdonsága egyébként, hogy vagy hidegen hagyják a tolvajokat, vagy egyenesen elriasztják attól, hogy a dolgaink között turkáljon. Például üres chipses doboz, nem átlátszó ételhordót.
4. Az üres naptejes doboz titka
A rejtett tárolók koronázatlan királya a naptejes doboz, amit akár otthon is elkészíthetsz egy kiürült flakon felhasználásával. Erre aztán tényleg nem gondolnak a tolvajok, amikor az értékeinkre vadásznak.
5. Hagyjuk a szálláson az értékeinket
Ez főleg akkor megoldható, ha jól zárható a nyaraló, vagy lakás, ahol megszállunk. A legnyugodtabbak egyébként akkor lehetünk, ha a szálláshelyünkön recepció működik, ilyenkor ugyanis a kulcsokkal sem kell bajlódnunk a strandon. Talán néha az sem árt, ha nem visszük magunkkal mobiltelefonunkat.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








