A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Folyamatosan nyitnak a budapesti fürdők, a Dagály és a Palatinus Strandfürdő után május végén újabb strandok nyitják meg kapuikat, a Csillaghegyi és a Paskál strandok május 30-tól, míg a Római Strandfürdő május 31-től várja vendégeit, a sort június 6-i nyitással a Pünkösdfürdő zárja - közölte az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A tájékoztatás szerint az idei strandszezonban is több kedvezménnyel várják a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat, a 20 alkalmas bérletek pedig akár 25 százalékos kedvezményt biztosítanak. A tavalyi tapasztalatok alapján a belépő ára a Csillaghegyi Strandon az idei szezonban egységesen 900 forint, míg a Paskál Strandon egységesen 1200 forint lesz.
A Dagály Fürdő mellett megkezdődött a 2017. évi Vizes Világbajnokság helyszínéül szolgáló létesítmény építése. Mivel az építkezés zajjal jár, az ezzel járó kellemetlenségek kompenzálására a zrt. a belépők árát 2015. május 26-tól 15 százalékkal csökkentette.
A strandszezon május elsején a Dagály és a Palatinus megnyitásával vette kezdetét, a szezonra való felkészülés jegyében közel 40 millió forintot fordítottak arra, hogy a fürdők és a strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket - közölte korábban a társaság.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







