Mexikói utazást tervezel? Mutatjuk, mely hónapok lehetnek olcsóbbak, mikor jobb az idő, és mire figyelj foglalás előtt.
A BKK régi adósságát törlesztette és táblázatba foglalta a Budapesten zajló, forgalomkorlátozásokkal járó útfelújítási munkálatokat és azok ütemezéseit.
A közzétett táblázat a közúti korlátozások mellett a tömegközlekedési járatokat érintő változásokat is tartalmazza, melynek köszönhetően a fővárosban közlekedők, akár hetekkel előre megtervezhetik, hogy mely útszakaszok elkerülése érdemes egy-egy időszakban, illetve mely tömegközlekedési eszközök helyett szükséges mást választani. A kilenc oldalas táblázat az aktuális, hetente frissített információkat tartalmazza kerületenként, a dátum megjelölésével. Ide kattintva tekinthető meg.
A BKK azt ígéri, hogy hamarosan elkészül modern, interaktív térképes keresőjük is, amin a már megvalósult és folyamatban lévő fejlesztéseikről tájékozódhatunk. Addig is, ajánljunk a REsource magazin és a Portfolio infografikáját, mely a fontosabb, jelenleg zajló útépítéseket mutatja be.

-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







