Különjáratot indít a Wizz Air a Ferencváros soron következő, Braga elleni Európa-liga-mérkőzésére, megkönnyítve a szurkolók kiutazását a portugáliai összecsapásra.
Az útdíj kiterjesztése az M0-s autópályára és a bevezető gyorsforgalmi utakra új helyzetet eredményezett: Tarlós István maga jelentette ki nemrég, hogy a matricás rendszer miatt át kell gondolni a dugódíj koncepcióját.
Tarlós úgy nyilatkozott, ugyan a dugódíj bevezetését most egy parlamenti döntés tiltja, azt azonban − hacsak nem akarjuk visszafizetni a 4-es metróra kapott uniós támogatást − be kell vezetni. A bevezetés reális időpontja pedig 2016 vége.
A dugódíj bevezetése három réteget érintene kellemetlenül a jelenlegi helyzetben.
- Azokat az autósokat, akiknek az útdíj miatt most fizetni kell, ők kapnának még egy terhet a nyakukba.
- Azokat a főleg külvárosi és agglomerációs autósokat is, akik eddig az M0-st használták a dugómentes és gyors közlekedés érdekében, főleg az észak-déli és a keleti-észak-nyugati tengelyen, mert ők most még a város útjait használva ingyen meg tudják oldani az eljutást a célhoz, de a dugódíj kiszorítja majd őket.
- Végül azokat az autósokat, akik eleve is érintettek volnának: akik a külső városrészekből a centrumba tartanak.
A főváros vezetés előtt alapvetően négyféle lehetőség áll, ha át akarja gondolni, mit tegyen a 2016-ra tervezett dugódíjjal:
lemond róla, vagy elhalasztja bizonytalan ideig
- bevezeti, de szűkebb zónában (például a nagykörúton vagy a kiskörúton belül)
- bevezeti, egy tágabb zónában (például a Hungária körúton belül - eredetileg ez volt az elképzelés, körülbelül 500 forintos díjjal)
- bevezeti, de két zónában (egy kisebb és egy nagyobb díjjal)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







