Az elmúlt időszak kifejezetten változékony volt, sokfelé esett eső, sőt helyenként ónos eső és zivatarok is kialakultak, ami után most markáns fordulat érkezik az időjárásban.
A mai napon felhős időre számíthatunk, ráadásul éjszaka ónosesőre is fel kell készülni az ország egyes részein.
Csütörtökön országszerte sok lesz a felhő, csak rövid napos időszakokra számíthatunk, a keleti határnál borult maradhat az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Éjszaka északnyugat felől még nagyobb felhőtömbök érik el az országot, amelyekből elvétve - nagyobb eséllyel az Északi-középhegység és az Észak-Alföld területén - előfordulhat jelentéktelen eső, ónos eső is.
Kattints! A hétvége időjárását a Pénzcentrum időjárás aloldalán érheted el!
Hajnaltól délnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, és pénteken az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap. Éjjel a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kiterjedt köd képződhet, ami napközben helyenként csak nagyon lassan szűnik meg. A kezdetben mérsékelt délnyugati szél hajnaltól egyre több helyen megélénkül, napközben a Kisalföldön meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4, +1 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4, 9 fok között alakul, a tartósan párás, ködös helyeken lesz a hűvösebb.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







