A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a globális légitársaságok nyeresége 2026-ban a felére eshet vissza.
Északnyugat felől egyre többfelé növekszik meg a felhőzet. Kezdetben a Dunántúlon, majd éjszaka már másutt is várható eső, zápor - derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat jelentéséből.
Északnyugat felől egyre többfelé növekszik meg a felhőzet: kezdetben a Dunántúlon, majd éjszaka már másutt is várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű.
Szerdán napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken majd a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő. Eleinte főként délen és keleten több helyen, majd inkább csak északkeleten várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, eleinte csak néhol, szerdán viszont már többfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10 és 16 fok között alakul.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







