Egy négytagú család akár már éjszakánként 10 ezer forintért is megszállhat a Balaton partján, kicsit több pénzért közvetlenül a vízparton.
A hétvégén is folytatódik a változékony idő, sok lesz a napsütés, de többfelé csapadékra is számítani lehet. Vasárnapra némileg enyhül az idő, több helyen várható eső, de néhol így is 20 Celsius-fok körüli melegre lehet számítani
Péntek estétől délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és arrafelé már gyenge eső, zápor is hullhat. Szombaton az északi országrészben változóan felhős időre számíthatunk akár többórás napsütéssel. Másutt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, az Alföldön egy-egy zivatar is kialakulhat. A nagyobb mennyiségű csapadék délen, délkeleten valószínű. A keleti, északkeleti szél megélénkül, reggeltől helyenként megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben előfordulhatnak ennél alacsonyabb értékek is. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 20 fok között valószínű.
Vasárnap többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Délelőtt főként keleten, estefelé nyugaton várható eső, zápor. A minimumhőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 13 és 19 fok között alakulnak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz
- Ömlött a pénz az önkéntes nyugdíjpénztárakba - mutatjuk, miért
- Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja
- Politológus a Fico-merényletről: elkezdhetünk hozzászokni az ilyesmihez
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket