Tévhit, hogy a saját szervezésű út mindig olcsóbb: a nagy utazási irodák csoportszintű beszerzései sok esetben kedvezőbb csomagárakat eredményezhetnek,
Becslések szerint évente hatvan-hetven milliárd forinttal is megrövidítik a feketéző utazásszervezők a törvényesen működő irodákat. A nemzetgazdasági tárca több jogszabály módosításával szigorítaná a piacot - írja a Magyar Nemzet.
Problémát okoznak a legálisan működő mintegy ezerkétszáz irodának azok az önjelölt utazásszervezők, akik a gyors haszon reményében vagy csupán a jogszabályi réseket kihasználva toborozzák az olcsó nyaralásra vágyó turistákat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezért két törvény és három kormányrendelet módosításával venné fel a harcot a jogosulatlan utazásszervezés ellen. Az új szabályok 2014 második felében lépnek életbe, aminek következtében ellehetetlenülhetnek a feketén működő irodák.
A jogszabály-módosítások révén tisztázódik a fekete utazásszervezés fogalma, illetve nőni fog az ellenőrző hatóságok szerepe. Például úgy, hogy próbavásárlás után az eddigi, százezer forintos bírság helyett jóval magasabb összegű büntetést róhatnak ki azokra, akik engedély nélkül szervezik az utakat. Emellett gyarapodnak azok az elektronikus hirdetések és internetes szolgáltatók vizsgálatát szolgáló eszközök, amelyek segítségével lebuktathatók a főként a világhálón terjesztett illegális lehetőségek.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







