A nyár már nem ér véget augusztusban: a mediterrán térségben szeptemberben is 26–32 fokos nappali csúcsok és 25–28 fokos tengervíz várják az utazókat.
A 2012-es és 2013-as év sikerei után idén is szavazhatnak az utazók kedvenc légitársaságukra a Repjegy.hu és a Travelo.hu közös szervezésében!
2014-ben a tavalyinál is korábban, már márciustól szavazhatnak az utazók a kedvenc légitársaságukra. Az utasok pontozhatják az utaskísérőket, a fedélzeti ellátást, a menetrendet és az ár-érték arányt. Szöveges beszámolóban pedig részletesen is elmondhatják tapasztalataikat.
A felmérést IDE KATTINTVA érheted el.
A felmérésben tavaly több mint háromezren szavaztak, és közel ezer utazó élt a szöveges értékelés lehetőségével is. 2013-ban "Az Én légitársaságom" címet összesítettben a Qatar Airways nyerte el. Második helyen a Turkish Airlines végzett, harmadik pedig az Emirates Airline lett. A legkedvesebbnek a Jet2.com személyzetét választották, a legjobb menetrenddel a szavazást kitöltők szerint a Finnair, a legjobb fedélzeti ellátással pedig az Emirates Airline rendelkezik. Ár-érték arányt tekintve is a Qatar Airwayst hozták ki az utazók győztesnek! A szavazatok összesítésekor kiderült, hogy az olcsó jegyáraknál a felmérést kitöltők fontosabbnak találták a minőségi fedélzeti kiszolgálást és a légi utaskísérők mosolyát.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







