10 °C Budapest

Horgász-para: mi lesz a drasztikus szigorítással?

2013. november 18. 17:03

Nagyrészt elvetette a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) azokat a szabályozási terveket, amelyek a jövő évtől drasztikusan szigorították volna az őshonos halfajok horgászatát a természetes vizekben. A legfontosabb enyhítés, hogy sehol sem vezetnek be felső fogási mérethatárokat és nem kerülnek fel újabb keszegfélék a fajlagos fogási tilalmi időszakkal védett halfajok listájára. Új korlátozások azonban így is bőségesen lesznek: a kecsegét például "nem fogható" halnak nyilvánítják, és időszakosan nem lehet majd horgászni domolykóra, gardára, compóra és sügérre sem. Jó hír viszont, hogy a VM a most véglegesített szabályozást természetvédelmi szempontból elfogadhatónak tartja, így hosszabb távon sem lát indokoltnak további szigorításokat, hacsak a horgászok maguk nem kezdeményeznek ilyeneket.

Várhatóan november végén lép hatályba a nyáron elfogadott új halgazdálkodási törvény végrehajtási rendelete (vr), amely a fogható őshonos halfajok fajlagos tilalmi idejét, méretkorlátozását és kifogható darabszámát is szabályozza - nyilatkozta az agrarszektor.hu-nak Bardócz Tamás, a VM főosztályvezetője. A vr megjelentetése késik, mivel a közigazgatási és társadalmi egyeztetésre bocsátott VM-tervezetben még november 15-i időpont szerepelt.

A rendelet csúszásához hozzájárult, hogy a tárca változtatási elképzelései nagy vihart kavartak horgászberkekben, mert a jövő évtől drasztikusan korlátozták volna a kifogható halak mennyiségét és méretét a jelenleg is számos tiltást tartalmazó szabályozáshoz képest. A most megjelenésre váró, véglegesített rendeletben azonban a minisztérium számos területen visszalépett a szigorítási tervekből. A tárca végül azért döntött így, mert az eredeti módosítási javaslatok nagy részével a több mint 300 ezer tagot tömörítő Magyar Országos Horgászszövetség (MOHOSZ) nem értett egyet.

Most lemondtak a felső méretkorlátokról

Legfontosabb enyhítésként egyetlen őshonos halfajnál sem lép életbe felső méretkorlátozás - közölte Bardócz Tamás. Ez tehát az jelenti, hogy marad a jelenlegi szabályozás, amely most sem tartalmaz ilyen korlátozásokat. Horgászszempontból további pozitívum, hogy a dévérkeszeg, a karikakeszeg, a bagolykeszeg és a laposkeszeg nem kerül fel a fajlagos fogási tilalmi időszakkal védett fajok listájára, és ezekre méretkorlátozást sem vezetnek be. A nem őshonos, de horgászati szempontból lényeges fajoknál - így az ezüstkárásznál, az amúrnál vagy a törpeharcsánál - pedig mostantól semmilyen korlátozást nem alkalmaznak, így ezekből bármennyi kifogható és elvihető lesz, ha a vízhasznosítók az általuk kezelt vizeken eltérő szabályozást nem vezetnek be.

A VM ugyanakkor számos ponton nem engedett az eredetileg elhatározott szigorításokból. A főosztályvezető tájékoztatása szerint például a kecsege és az aranykárász mostantól felkerül az úgynevezett nem fogható fajok listájára a komoly állománycsökkenés miatt. E "státus" azonban nem jelent védettséget, így egy-egy vízterületnél újra engedélyezhetik horgászatukat, ha a hasznosítók igazolni tudják, hogy intézkedéseket tettek az állományok fennmaradása és megújítása érdekében.

Több új faj is felkerül azért az időszakos tiltólistára

További új szigorításként a domolykó, a garda, a compó és a sügér is felkerül a fajlagos tilalmi időszakkal védett őshonos halfajok listájára. Sügért március 1.-április 30., domolykót és gardát április 15.-május 31., míg compót május 2.-június 15. között nem lehet majd fogni. Ezen felül a gardánál 20 centiméteres, a domolykónál és a compónál 25 centiméteres minimális méretkorlátozás is életbe lép.

A már fajlagos tilalmi időszakkal védett fajok közül 20 centiméteres minimális méretet vezetnek be a jászkeszegre, a szilvaorrú keszegre és a paducra. Egyúttal e fajok és a márna fogási tilalmi időszakát április 15.-május 31.-re hozzák előre a mostani május 2.-június 15. közötti időpontról. (A pontynál viszont - ellentétben az eddigi elképzelésekkel - marad a május 2.-június 15-i tilalmi idő a 30 centiméteres jelenlegi minimális méretkorlátozás meghagyása mellett).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A horgászoknak figyelniük kell majd arra is, hogy több fajnál változik a mostanáig megkövetelt minimális fogási méret. Így a kősüllőnél és a menyhalnál 20 helyett 25 centiméteres, míg a harcsánál 50 helyett 60 centiméteres (tilalmi időszakban 80 helyett 100 centiméteres) alsó mérethatár lép hatályba. Ezen felül a kősüllőnél 3 kilogrammról három darabra, a menyhalnál 10 kilogrammról 3 darabra csökken a naponta kifogható mennyiség.

Horgászszempontból egyértelműen kedvező viszont, hogy - szemben a korábbi tervekkel - nem maximálják tíz kilogrammban a naponta elvihető őshonos halfajok teljes mennyiségét. Az eddigi VM-javaslat arról szólt, hogy a darabszámmal korlátozott ("nemes") és a darabszámmal nem korlátozott ("szemét") őshonos halakból együttesen napi tíz kilót lehetett volna zsákmányolni, vagyis egyrészt a nemes halaknál a darabszám mellett súlykorlátozást is bevezettek volna, másrészt a napi súlykvótához sorolták volna például a kifogott keszegek mennyiségét is. A végleges verzió viszont a mai szabályozást hagyja érvényben, amely a darabszám korlátozással érintett őshonos fajokból naponta fajonként legfeljebb három, összesen pedig öt kifogását engedélyezi a minimális mérethatárok betartása mellett. A darabszámmal nem szabályozott fajokból pedig továbbra is tíz kilogramm lesz a zsákmányolható összmennyiség naponta.

Visszautasítják a "zöldvádakat"

A minisztérium a szabályozással arra törekszik, hogy minél több hal tudjon szaporodni a természetes vizekben - hangsúlyozta Bardócz Tamás. Egyúttal visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint az eredeti drasztikus szigorítási elképzelések egyoldalú "zöldszempontokat" helyeztek előtérbe a horgászérdekekkel szemben.

A főosztályvezető szerint a VM nem akar a horgászok ellen fellépni, de szükségesnek tartja a halállomány védelmét is. Ugyanakkor a hatályba lépés előtt álló, kompromisszummal véglegesített új szabályozást természetvédelmi szempontból is elfogadhatónak ítéli, így hosszabb távon sem lát indokoltnak további lényeges változtatásokat, hacsak a horgásztársadalom nem kezdeményez ilyeneket. Tovább kell vitatkozni például a felső méretkorlátozásokról, és később fontolóra kell venni ezek bevezetését, ha e kérdésben a horgászok egyetértésre jutnak - tette hozzá a főosztályvezető.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem