2020-ra újíthatják fel a 3-as metrót

MTI
2013. július 25. 13:32 2 perc

Tervváltozattól függően 150-250 milliárd forintba is kerülhet az M3-as metróvonal felújítása, amely 2014 és 2020 között lehet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

A közleményben azt írták: a mostani közbeszerzés a rekonstrukció és a meghosszabbítás előkészítését szolgálja. A vonalon átadása óta nem volt átfogó felújítás, ezért a következő uniós költségvetési ciklusban nem csak a szerelvényeket, de az állomásokat, a pályát, a biztosítóberendezést, az egyéb gépészeti és utastájékoztatási berendezéseket is lecserélnék, és elvégeznék az alagút szigetelését is.

Megvalósíthatósági tanulmány készül a meghosszabbításról is. Ha a tanulmányok pozitívan értékelik a tervet, akkor a metrót Újpest-Városközponttól a Káposztásmegyeri lakótelepig négy új közbenső megállóval, Megyeri úti végállomással.

Budapest leghosszabb metróvonalát 1970 és 1990 között több ütemben építették. Először a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz nyílt meg 1976-ban, ezt követte a Nagyvárad tér - Kőbánya-Kispest közötti szakasz 1980-ban, a Deák Ferenc tér - Lehel tér szakasz 1981-ben, majd a Lehel tér - Árpád híd szakasz 1984-ben, utoljára pedig az Árpád híd - Újpest-Központ szakasz 1990-ben.

A közlemény szerint az M3-as metró Magyarország legforgalmasabb tömegközlekedési vonala naponta mintegy 500 ezren használják. Teljes hossza az üzemi vágányokkal 35 kilométer, csúcsidőben harminc hatkocsis szerelvény fut az alagútban 2-3 perces követési távolsággal.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27