12 °C Budapest

A nyugdíjasok is fizethetnek: így drágul a vonatozás

2013. május 3. 05:32

Bekövetkezett, amitől hónapok óta tartottak a vonattal utazók: árat emelt a MÁV-START. Tény, hogy a két hét múlva életbe lépő változás hivatalosan nem jegyáremelés, hanem egy, a gyorsvonatos utakra kiszabott pótjegy formájában jelenik meg, azonban sokak pénztárcáját fájdalmasan érintheti. Egy Budapest-Miskolc retúr 500 forinttal kerül majd többe, a pótjegyért ráadásul semmilyen extra szolgáltatást nem kap az utas. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Május 1-jén este adott ki közleményt a MÁV-START Zrt. arról, hogy új, gyorsvonati pótjegyet vezetnek be Magyarországon, május 15-től. A pótjegyet egyes gyors- és sebesvonatokon (összesen 258 járaton) kötelező váltani, ára pedig kilométer övezetenként változik, azaz gyakorlatilag minél messzebb utazunk, annál drágább. A vasúttársaság által publikált táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a legforgalmasabb gyorsvonatok utasainak kell majd pótjegyet fizetniük, például a Budapestet a megyeszékhelyekkel, nagyvárosokkal (Miskolc, Nyregyháza, Debrecen, Sátoraljaújhely, Sopron, Szombathely), vagy épp a Balatoni régióval összekötő járatokon.

Mentességek
Gyorsvonati pótjegy megváltása nélkül utazhat:

· a nemzetközi menetjeggyel rendelkező utas,
· a FIP (nemzetközi menetkedvezményi egyezség) okmánnyal rendelkező utas,
· a havi vagy félhavi bérlettel, 30 napos bérlettel rendelkező utas,
· az 1 és 2 számjeggyel kezdődő sorszámú vasúti utazási igazolvánnyal és az "A" és "B" sorozatú ideiglenes vasúti utazási igazolvánnyal rendelkező utas,
· a felmutatóra szóló szabadjeggyel és vasutas IC kártyával rendelkező utas,
· a 3 éven aluli gyermek, ha külön ülőhelyet nem foglal el,
· a hadirokkantak utazási kedvezményére jogosult,
· az országgyűlési és európai parlamenti képviselő,
· a START Klub, START Klub Bónusz, START Klub VIP vagy START Klub Prémium kártyával rendelkező utasok, továbbá azok, akik a kártyabirtokosokkal szombaton utaznak együtt (ún. szombati kedvezmény),
· Balaton Mix jeggyel rendelkező utas (a kapcsolódó 50%-os alkalmi menettérti jegy esetében az utas nem mentesül a gyorsvonati pótjegy megváltása alól!).

Nem kell gyorsvonati pótjegyet vásárolni azoknak az utasoknak sem, akik az alábbi viszonylatokon belül utaznak:
· Püspökladány - Biharkeresztes,
· Békéscsaba - Lőkösháza,
· Nyíregyháza - Záhony.

Az e-ticket rendszerben kioszkos jegyátvétellel vagy otthoni jegynyomtatással jegyet vásárló utasoknak gyorsvonati pótjegyet csak 2013. június 1-jétől kell vásárolniuk.


Budapest-bérlettel a gyorsvonati pótjegy-köteles vonatok igénybe vehetőek, de a gyorsvonati pótjegyet meg kell váltani. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó (MÁV-START-) bérlettel is rendelkezik, az utazás Budapesten kívüli viszonylatán mentesül a gyorsvonati pótjegy váltásának kötelezettsége alól, ha mindkét bérletét felmutatja, tehát Budapest közigazgatási határán belüli utolsó állomás és a budapesti kiindulási vagy célállomása között kell gyorsvonati pótjegyet váltania. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel rendelkezik, az az utazás teljes - gyorsvonattal érintett - viszonylatára köteles gyorsvonati pótjegyet váltani. Fontos tudni, hogy a pótjegyet a 65 év felettieknek is ki kell fizetniük, így a gyakorlatban ezentúl nekik sem lesz ingyenes az utazás (egyes gyorsvonatok és a személyvonatok továbbra is ingyenesek maradnak számukra). A vasúttársaság központi információs vonalán csütörtök délután azt is megtudtuk, hogy az InterCity (IC) járatokra nem számolnak fel még egy pótjegyet, így azokon nem drágul az utazás.

A MÁV-START Zrt. bérletével rendelkező utasoknak ugyanakkor nem kell felárat fizetniük, a rendszeresen munka vagy iskolába közlekedőket így a változás nem érinti. Kiegészítő jegy nélkül szállhatnak vonatra a nemzetközi menetjeggyel utazók, a három év alatti gyermekek és a hadirokkantak. A START Klub kártyás utasok üzletpolitikai kedvezményként mentesülnek a felár megfizetése alól. (A mentességről bővebben keretes írásunkban foglalkozunk).

A pótjegy hiányát természetesen bünteti is majd a kalauz. A gyorsvonati pótjegy a vonaton az általános szabályok szerint elszámolható, hiánya esetén az elégtelen menetjegyre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ha felszállási helyén nem volt jegykiadás, az utas a gyorsvonati pótjegyet a vonaton a teljes utazási viszonylatára pótdíj megfizetése nélkül vásárolhatja meg.

Mit kap cserébe az utas?

Az InterCity pótjeggyel szemben a gyorsvonati pótjegy nem vonathoz kötött és nem jelenti az ülőhely biztosítását. Így gyakorlatilag semmilyen plusz szolgáltatás nem jár hozzá, tehát akkor is ki kell fizetni, ha egy forgalmas péntek délután Budapesttől Nyíregyházáig a folyosón állva tesszük meg a 270 kilométeres utat (ez az út egyébként 410 forinttal kerül majd többe, mint most).

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint felárakból származó bevételeket a MÁV-START Zrt. a minőségi szolgáltatásokat nyújtó vasúti kocsik - két év alatt közel 300 jármű - megújítására fordítja. A vasúttársaság 2013 második felében a korszerűsített Budapest-Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon és a kapcsolódó vonalakon jelentős menetrendi fejlesztést hajt végre. Az utazási idő nagymértékben csökken, a szolgáltatási színvonal nő, a kínálat bővül a főváros és Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg közötti viszonylatokban is. Külön jó hír az utazóknak, hogy a MÁV-START idén nyárig a tervek szerint a kétszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is forgalomba állítja.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mennyivel lesz drágább?

Mint már említettük, a pótjegy ára kilométer övezetenként változik, azaz minél messzebb utazunk, annál többet kell érte fizetnünk. 100 kilométerig 150 forinttal kell többet fizetnünk, 500 kilométer felett pedig 735 forint a díj.

Ha például egy Budapest-Miskolc távolságot veszünk alapul (182 kilométer), a pótdíj összege 265 forint lesz, így egy menettérti utazás több mint 500 forinttal drágul (így a teljes árú jegyért a jelenlegi 6820 forint helyett 7350 forintot fizethet az utazó, ha oda-vissza gyorsvonattal megy). Ilyen összegnél valószínűleg többen választják majd a kényelmesebb és gyorsabb InterCity vonatokat: a fenti útvonalon mindössze 60 forint lesz a különbség a gyorsvonat és az IC retúr jegyárai között). Ezen az útvonalon szinte csak gyorsvonatok és InterCity-k közlekednek, így csak úgy úszhatjuk meg a pótdíjfizetést, ha két átszállással és egy órányival hosszabb menetidővel, személyvonattal utazunk.

A kiegészítő jegyek árát az alábbi táblázat mutatja:

A miniszterelnök szerint igazságtalan a képviselők mentessége
Orbán Viktor miniszterelnök szerint helytelen és igazságtalan, hogy a képviselőknek nem kell a MÁV egyes gyors- és sebesvonataira pótjegyet váltaniuk.

A Kormányzati Információs Központ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor utasította a Magyar Államvasutakat felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a pótjegyekre vonatkozó kedvezményt haladéktalanul megszüntessék.

A vasúttársaság a pótjegy váltása alól mentesítette mások mellett az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőket.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem