6 °C Budapest

Hamarosan elkészül a legújabb magyar autópálya

MTI
2013. április 12. 14:45

A tervek szerint 2014 szeptemberére megépül az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza - jelentette be Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Az M43-as autópályához a román sztrádaszakasz viszont várhatóan nem készül el a tervezett 2014-es határidőre.

Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF Zrt.) vezérigazgató-helyettese elmondta, az M43-as autópálya új kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és két vasúti felüljáró épül. Az új útszakaszon két pihenő is létesül, egy egyszerű a Krak-érnél, illetve egy egyoldali komplex autópálya-pihenő Kövegynél.

A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft., amely a közbeszerzési eljáráson 46,490 milliárd forintos árral a legelőnyösebb és legolcsóbb érvényes ajánlatot nyújtotta be - ismertette a szakember.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, az M43-as autópályához román sztrádaszakasz várhatóan nem készül el a tervezett 2014-es határidőre. A határátkelő kialakításának mikéntjéről jelenleg is egyeztetések folynak a belügyminisztériummal, mivel Románia jelenleg még nem tagja a schengeni övezetnek.

Újabb tender

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Közben az M4 újabb szakaszára írt ki tendert a NIF, a felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben (TED) jelent meg. Az M4 autópálya Abony-Fegyvernek I. építési szakasza a 96+055 kilométertől a 109+460 kilométerig tart. A tenderre jelentkezőnek a kivitelezés mellett kiegészítő tervezést is kell végeznie. Ilyen a Zagyva folyó feletti híd kiviteli terveinek elkészítése, valamint a 32. számú főút csomópontjában építendő komplex pihenő tervezése. Az út kétszer kétsávos lesz, leállósávval, a megépítendő szakaszon 2 csomópont, 9 külön szintű kereszteződés, 13 műtárgy és 9 felüljáró lesz. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három évben gyorsforgalmi út építéséből, hídépítésből és műtárgy építésből legalább nettó 30 milliárd forint árbevétele volt. Az ajánlatételi határidő június 6. A nyertes a legolcsóbb ajánlat lesz.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm