11 °C Budapest

Rekordot dönthet a hazai turizmus

MTI
2012. szeptember 20. 18:03

A magyar vendégforgalom kiemelkedő eredményeket ért el az első hét hónapban, ha ez a tendencia folytatódik, rekordévet zárhat a turisztikai ágazat, amely "válságállóvá vált" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Turizmus Világnapját beharangozó sajtótájékoztatón.

Szatmáry Kristóf tájékoztatása szerint az első hét havi adatok alapján a vendégéjszakák száma és az árbevétel is meghaladja az idén a válság előtti időszakét. Az első hét hónapban 4,5 millió vendég fordult meg Magyarországon, 2,2 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 3,3 százalékkal, 11 755 millióra nőtt, a bruttó árbevétel pedig 6,5 százalékkal bővült.

A SZÉP Kártyáról szólva elmondta, hogy az eddigi adatok messzemenően meghaladják az előzetes várakozásokat. A három nyári hónapban több mint 20 milliárd forintot költöttek a kártyákról a belföldi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra az emberek, az ez évi teljes eddigi költés pedig megközelíti a 26 milliárd forintot. Már több mint 17.500 munkáltató több mint 52 milliárd forintot töltött fel a kártyákra több mint 700 ezer polgár számára, s a kártyákkal mintegy 35 ezer helyen lehet fizetni.

Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség 47 tagszállodájára kiterjedő felmérés szerint júliusban az Üdülési Csekk és a SZÉP Kártya együttes forgalma már 34,5 százalékkal meghaladta a 2011. júliusi Üdülési Csekk-forgalmat. Ebben a hónapban a SZÉP Kártya felhasználása a vizsgált szállodákban már közel háromszorosa volt az Üdülési Csekk felhasználásának.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) vezérigazgatója kiemelte: a turizmus rendkívül fontos munkahelyteremtő és jövedelemtermelő ágazat, hiszen csaknem 400 ezer embernek biztosít munkát közvetlenül, és a turizmusra jellemző ágazatok 1.322 milliárd forinttal járulnak hozzá a GDP-hez. A növekedés fenntartásához összefogásra van szükség, erre kiváló példa a Turizmus Világnapja, amelyet minden évben szeptember 27-én ünnepel a turisztikai szakma, s amelynek akcióihoz az MT felhívására az idén országszerte közel száz szakmai partner csatlakozott. A szolgáltatók ennek keretében kedvezményekkel, meglepetésekkel kedveskednek a turistáknak.

A Budapesti Iparkamara (BKIK) például Budapesten térítésmentes gyalogos idegenvezetést és a Magyar Kikötő Zrt. támogatásával hajós városnézést kínál. Szeptember 27-re meglepetéssel készülnek a fürdők is, érdemes a honlapjaikat meglátogatni. A Magyar Fürdőszövetség a szaunakultúra népszerűsítését állítja a középpontba a Turizmus Világnapján, és a szeptember 29-30-i hétvégén megrendezendő Szaunázók Hétvégéjén több kapcsolódó akcióval várja a vendégeket - mondták el a szolgáltatók képviselői a sajtótájékoztató keretében tartott rendhagyó Hop on Hop off városnézésen.

A Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége is akciókkal készül, a világnap hetében féláron lehet megvásárolni a Hostelling International tagkártyáját, amellyel nemcsak Magyarországon, hanem a világ 90 országának több mint négyezer szálláshelyén lehet kedvezményeket igénybe venni. Ezeken kívül is számos akciót kínálnak azonban a szolgáltatók országszerte a Turisztikai Világnap alkalmából.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf és Kopócsy Andrea átadta a 250. Hotelstars nemzeti tanúsító védjegyet. Mint az MSZÉSZ elnöke elmondta, eddig 460 szálloda regisztrált, közülük 254 minősített.

A MÁV-Start Zrt. és az MT a Turisztikai Világnap alkalmából stratégiai együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy erősítsék a magyarországi úti célok ismertségét, ösztönözzék a turisztikai bevételek növekedését, valamint elősegítsék a MÁV-START Zrt. belföldi utasforgalmának bővülését. Ennek jegyében a két társaság többek között közös marketing-kommunikációs akciókat szervez a hazai turizmus élénkítése és a belföldi vasúti utasforgalom növelése érdekében.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm