Hiába ért csak bokáig a Balaton, idén is bekerült a top 10 nyári célpont közé a magyar tenger három üdülőhelye: Siófok, Balatonfüred és Balatonlelle. Bár a vendégéjszakák számát tekintve több időt töltöttünk, napi átlagban viszont 410 forinttal kevesebbet költöttünk a magyar szálláshelyeken.
Nem meglepő módon az átlagosan 36°C körüli maximális hőmérsékletű nyári hónapokban a balatoni települések mellett egyéb fürdővárosaink is rendkívül népszerűek voltak, így Hajdúszoboszló a 2., Eger az 5., Zalakaros a 8., Hévíz a 9. legkedveltebb célpont volt - derült ki a Szallas.hu online utazásközvetítő nyárra vonatkozó adataiból.
A legtöbb időt júliusban töltöttük nyaralással, átlagosan 9 vendégéjszakát, míg augusztusban 8, júniusban 5,5 éjt. A tavalyi év hasonló időszakához képest ez átlag 1 napos növekedést jelent, ráadásul szintén pozitívum a hazai turizmus szempontjából az, hogy statisztikák szerint idén átlagosan 29%-kal több vendég is volt.

Annak ellenére azonban, hogy idén hosszabbra tervezték az itthoni kikapcsolódást, a szállásfoglalásnál ennek anyagi vonzatát némileg kompenzálták a nyaralók: naponta átlagosan 410 Ft-tal kevesebbet költöttek, mint tavaly. A legnépszerűbb szállástípusok a hotelek voltak: az emberek csaknem harmada itt szállt meg, de szintén kedveltek az apartmanok (24%) és a panziók (17%) is.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








