2 °C Budapest

Üdülési jogokkal trükköztek: átverték a gyanútlan magyarokat

Pénzcentrum
2012. szeptember 19. 15:34

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Markgold Ingatlanforgalmazási Kft. (korábbi nevén: Holiday Club Hungary Üdülésszervező Kft.) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor 2009-ben és 2010-ben az üdülési jogok értékesítésekor valótlan információkat közölt a fogyasztókkal. A GVH ezért 40 000 000 forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A vállalkozás üdülőingatlanok időben megosztott használati jogát termékbemutatókon értékesítette a fogyasztóknak. Az értékesítés során azonnali, csak az adott napra érvényes kedvezményeket kínált fel, ezzel a fogyasztókat azonnali döntésre, a szerződés azonnali
megkötésére késztette. A vizsgálat során bebizonyosodott továbbá, hogy a közölt listaárak, amelyekhez a fogyasztók az általuk kialkudott árat viszonyíthatták, ténylegesen sosem érvényesültek, így az ígért, illetve elért árkedvezmény mértéke is megtévesztő volt.

A vállalkozás emellett azon fogyasztóknak, akik korábbi üdülési joguktól szerettek volna megválni, szóban értékesítési ígéretet tett, arra az esetre, ha értékesebbre cserélik már meglévő üdülési jogukat vagy vásárolnak egy újabb üdülőhasználati jogot. A továbbértékesítésre garanciát azonban írásban nem vállalt, csak azt, hogy az eladásra kínált üdülési jogot pár hónapig reklámozza a weboldalán. A fogyasztók így valótlan információk alapján döntöttek új vagy újabb üdülőhasználati szerződés megkötése mellett, miközben az eladni kívánt korábbi üdülési joguk értékesítése az esetek túlnyomó többségében sikertelennek bizonyult.

A GVH az eljárás eredményeként megállapította, hogy a Markgold Ingatlanforgalmazási Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az üdülőingatlanok használati jogának értékesítése során, ezért a jogsértés elkövetéséért 40 000 000 forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozás korábban már követett el hasonló jogsértést, valamint azt, hogy a jelen eljárásban több magatartása is jogsértőnek minősült, a jogsértés időben elhúzódott és hosszú időn keresztül fejti ki hatását, illetve hogy az üdülési jog értékesítésével jelentős mértékű előnyt ért el a vállalkozás.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58