Egyelőre igen gyászosak a közösségi közlekedés átalakításának következményei. Az utasok főként a hosszú várakozási idők miatt panaszkodnak - az átalakítás utáni első napokban pedig még a MÁV-dolgozók sem értek be időben a munkahelyükre - írja a Népszabadság.
A több mint négyszáz járat eltüntetése után a MÁV-Start menetrendjében alig 2600 maradt. A szárnyvonalak újranyitásáról már szó sincs. A párhuzamosságok felszámolásának harminc távolsági buszjárat esett áldozatául. A napilap szerint úgy tűnik, azoknak lett igaza, akik attól féltek, hogy a szakmai szempontok helyett a pusztán elméleti számításon alapuló megtakarítás reménye a fő rendező elv.
Az utazók ugyanis főként amiatt panaszkodnak, hogy a nagy forgalmú repülőterekhez hasonlóan a vidéki vasútállomásokon sem ritkák a hosszas, akár órán túli várakozások. A kényelem, a színvonalas kiszolgálás azonban egyelőre valahogy elmaradt. Arról már nem is beszélve, hogy a fapados légitársaságokkal lassan olcsóbb Velencébe utazni, mint a magyar vasúttal mondjuk Keszthelyre.
A változtatásokat menedzselő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint ugyanakkor a változtatások az idén nyolcmilliárd forintot hoznak a költségvetésnek. Jövőre pedig már 12 milliárddal olcsóbb lesz a közösségi személyszállítás.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







