11 °C Budapest

Nyugdíjasok és a BKV: hogy megy ez külföldön?

Pénzcentrum
2012. március 3. 17:02

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint a BKV járatainak reggeli zsúfoltságát az iskolák és a közhivatalok munkakezdésének lépcsőzetes kialakításával, illetve a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonásával lehetne hatékonyan csökkenteni. Az InfoRádió összeállításából kiderül, hogy külföldön milyen utazási korlátozások vonatkoznak az idősekre.

Londonban és a brit nagyvárosokban a kerületi önkormányzatok fényképes igazolványt bocsátanak ki az idősek számára, hogy ingyen utazhassanak a tömegközlekedési járműveken, tehát vidéki és külföldi öregek nem részesülnek ebben a kedvezményben.

A fényképes utazási igazolvány a hatvan éven felülieknek jár, ha állandó lakhelyüket és korukat okmányokkal bizonyítani tudják. Mivel Londonban metrón és buszon egyaránt elektronikus a jegyvizsgálat, a beprogramozott kártyát a készülékhez kell érinteni. A metró be- és kijáratánál ekkor kinyílik a zárópanel, az autóbuszon pedig a vezető melletti készülék sípolással jelzi a kártya érvényességét. Az igazolvány nem átruházható. A kártya utazásra jogosít a helyiérdekű vasutakon és néhány távolsági autóbusz vonalon is, például a repülőtéri buszjáratokon.

Néhány éve az idősek ingyenes utazását reggel fél tíz előtt, csúcsforgalmi időben megtagadták, de ezt a tilalmat idővel visszavonták. Viszont a helyiérdekű vasutakon - amelyek többmillió Londonban dolgozó és a főváros környékén lakó utast szállítanak -, hétköznap nem érvényes az idősek ingyenjegye délelőtt fél tíz előtt és délután fél öttől este hétig. Ott valóban nemkívánatosak a nyugdíjasok a csúcsforgalom idején túlzsúfolt vonatokon.

Az angol hivatalok, ahol csak lehet, igyekeznek egyszerűsíteni az okmánykiadást, tehát az idősek ingyenes utazási igazolványát a kor- és lakhelyigazolás, egy szabvány igazolványkép átnyújtása, valamint egy egyszerű kérdőív kitöltése útján, bármely postahivatalban gyorsan el lehet intézni.

Németországban a tömegközlekedés a tartományok belügye, következésképpen Berlinben más tarifák és rendelkezések vannak érvényben, mint Hamburgban, Kölnben vagy Münchenben. Nem egy esetben belföldi turisták értetlenül állnak a jegyeladó automaták előtt, és epés megjegyzésekkel illetik az utazási feltételek megfogalmazóit. Egy ponton azonban valamennyi német nagyvárosban megegyeznek a viteldíj-feltételek: a nyugdíjasokat megillető engedmények csak reggeli 9 óra után érvényesek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Münchenben egy menetjegy, amely érvényes a villamosra, autóbuszra és a földalattira, 2,5 euróba kerül, ami nagyjából 600 forintnak felel meg. Ezzel a jeggyel két órán át a bajor főváros belső területén akár többszöri átszállással is lehet utazni. A hetijegy ára 12,60 euró, a havibérletért 46,60 eurót kell fizetni, míg az évi bérlet ennek kereken tízszerese. Ugyanerre az övezetre a diákbérlet egy hétre 8,90 euró, míg a havi diákbérlet 32,90 euró. Ez érvényes az ipari tanulókra is, amíg le nem teszik a mestervizsgát.

Noha Németországban a nyugdíjkorhatár 65 év és ennek fokozatos emelését 67 évre már tavaly megkezdték, Münchenben a 60 év feletti nők és férfiak igénybe vehetik az ISAR 60 elnevezésű kedvezményt és egy héten át 40,80 euróért kedvükre utazhatnak, de csak reggel 9 óra, azaz a csúcsforgalom után. Egy időben szóba került, hogy a délután is korlátozzák ennek a jegynek az érvényességét, azonban ezt arra hivatkozva vetették el, hogy igazi csúcsidőnek csupán a reggeli 6 és 9 óra közti időszak tekinthető.

Berlinben a nyugdíjasok havi bérlete ugyan valamivel drágább, 47 euróba kerül, de ez érvényes a fővárost körülvevő Brandenburg tartományra is, az IC, és ICE expresszvonatok kivételével a nap bármely időszakában. Frankfurtban viszont életkortól függetlenül bárki kaphat olyan havi, vagy évi bérletet, amely munkanapokon csak 9 óra után érvényes de ezért 20 százalékkal olcsóbb, mint a nap bármely időszakában használható bérlet. Lipcsében a nyugdíjasok bérlete munkanapokon csak 10 óra után érvényes, Hamburgban, vagy Kölnben viszont a 60, illetve 65 év feletti személyek nem kapnak engedményt a tömegközlekedésben.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem