13 °C Budapest

Elképesztő: ennyien parkolnak hamis rokkantkártyával

MTI
2011. augusztus 24. 15:31

Jelentősen nőtt a mozgáskorlátozottak számára kiadott parkolókártyákkal elkövetett bűncselekmények száma - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság adatsorából.

A féléves statisztika szerint több mint 650 bűncselekményt követtek el országszerte ilyen parkolókártyákkal, ezek több mint kétharmadát, mintegy 480-at a fővárosban. Tavaly éves szinten Budapesten ez a szám 114 volt.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elsősorban a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének, Fülöp Valternek az áprilisban elrendelt razziasorozatával indokolta az ügyszám drasztikus emelkedését. Mint mondta, az év elején, elsősorban a Belvárosban tapasztalták azt, hogy jogosulatlanul használnak igazolványokat, vagy az okmányok nem kifogástalanok. Az akciósorozat hatására csökkent ezeknek a száma, de jellemzően továbbra is az V., a VI., a II. és a III. kerületekben követik el az ilyen jellegű bűncselekmények többségét.

Az év első hat hónapjában 92 esetben okirattal visszaélést, 378-ban közokirat-hamisítást regisztráltak Budapesten, nyolc esetben pedig ellopták a parkolókártyát.

Horváth Katalin Fanni elmondta: a razziasorozat folyamatos, a járőrök naponta több órán át figyelik a parkoló autókat, és ha szabálytalanságot észlelnek, általában megvárják a tulajdonost, és a kerületi kapitányságra előállítják. A parkolókártyával visszaélők, nem megfelelő vagy hamis kártyát felhasználók ellen eljárást indítanak, emellett szabálysértési eljárás is indul ellenük, amiért jogosulatlanul parkoltak a mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyen.

Aki közokirat-hamisítást követ el, a hatályos jogszabályok szerint három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az idei esetek mintegy felében már vádemelési javaslattal élt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát és megújítását az őszre tervezi a kormányzat. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július végén elmondta: a kormány már lépéseket is tett, és az országban több helyen a rendőrség nagyszabású akciókat tartott a parkolási igazolványok használatának ellenőrzésére a számos visszaélés miatt.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29