Az ország több fürdője 10-50 százalékkal olcsóbban adja ezen a napon a fürdőjegyeket. A kezdeményezéshez csatlakozott Hajdúszoboszló, Kehidakustány, Miskolctapolca, Cegléd, Szeged, Budapest, Leányfalu, Komárom, Püspökladány, Harkány, Gyomaendrőd, Egerszalók, Bük, Mórahalom, Eger, Esztergom, Csongrád, Cserkeszőlő, Tata, Zalakaros, Martfű, Kecskemét, Gyöngyös, Tiszakécske és Zalaegerszeg egyes fürdői, strandjai. A fürdőzésen kívül zenés programokkal, csillagászati bemutatóval és éjszakai szaunaszeánszokkal is szórakoztatják az érdeklődőket.
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben 100-500 forinttal drágább belépőket is vásárolhatnak a segíteni szándékozók; ezzel azokat a családokat támogatják, akik idén nem tudnak elmenni nyaralni.
A fürdőzést népszerűsítő rendezvényt azért augusztus 12-én tartják, mert ennek a napnak a környékén látható az egyik leglátványosabb égi jelenség, a nagy augusztusi csillaghullás, a Perseida meteorraj - közölte a Magyar Fürdőszövetség pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság egyik friss kutatása szerint a magyar lakosság 47 százaléka nem tervez nyaralást az idén, vezetve azt a listát, ahol a legtöbben nem tudják kipihenni fáradalmaikat egy vakáció alatt.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







