Corvin negyed lett a korábban Ferenc körút néven működő tömegközlekedési csomópont új neve. Minden tábláról eltűnik a korábbi név, a költségeket a környéken hatalmas beruházásokkal jelen lévő Futureal Development Zrt. állja.
Egy hete Corvin negyed nevet mond a 3-as metró szignálja a korábbi Ferenc körút metrómegállónál, a metró vezetője pedig elmondja a korábbi nevet is.
Az ingatlanmenedzser.hu értesülései szerint a csomópont átnevezését a közelben építkező Futureal Csoport kérte. Az ingatlanfejlesztő eredeti javaslata Corvin Sétány névről szólt. A tárgyalások folyamán végül a Corvin-negyedre esett a szakmai választás, mert ezzel utalnak a történelmi Corvin közre, a Corvin filmszínházra, a Corvin bevásárlóközpontra és a sétányra egyaránt. Tatár Tibor, a Futureal Development zrt. vezérigazgatója közölte: a cégtől 20 millió forintot kértek az összesköltségre és ezt a Futureal elfogadta.
Nagyobb térképre váltás
Az átnevezés a BKV szerint összhangban van a cég törekvéseivel, hogy az adott csomópontban lévő összes megálló könnyen beazonosítható nevet kapjon. Az átnevezés vonatkozik az összes felszíni megállóra is. A tájékoztató eszközök cseréje folyamatos, a következő napokban a metróban, Combino vonalcsíkon, adatállományban, illetve a menetrendi tájékoztató eszközökön is meg fog jelenni az új elnevezés.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







