12 °C Budapest

Kétmilliárdból újul meg Nyíregyháza úthálózata

MTI
2010. augusztus 17. 09:47

Több mint kétmilliárd forintból fejleszti úthálózatát a nyíregyházi önkormányzat - közölte Giba Tamás, a 120 ezer lakosú szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely független alpolgármestere.

A város centrumában a belső körút épül tovább két szakaszon is, s a beruházáshoz kapcsolódóan kicserélik a távfűtési vezetéket, illetve kerékpáros útrészt is készítenek - mondta az önkormányzati vezető. A belvárosban a házak szanálásával négy sávos lesz a körút új, Egyház utcai része is és két újabb jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki a Bethlen Gábor és a Síp utcai kereszteződésben.

A kivitelezést a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Zrt. végzi, míg a másik körútrészt az olasz érdekeltségű Colas-Közműgenerál Konzorcium építi, a Bocskai úton át, a Szent István útig, ahol szintén két új jelzőlámpás csomópontot létesítenek, illetve a fejlesztéshez kapcsolódóan kap lámpás forgalomirányítást a Széchenyi és a Szarvas utca kereszteződése. A Széchenyi úton kerékpárút is épül, az Iskola úton és a Luther téren át a Szent István útig, ahol kapcsolatot alakítanak ki a város keleti-nyugati irányú kerékpáros úthálózatával.

A két új körútszakasz az Európai Unió által támogatott városközponti rehabilitációs program keretében épül, 600-600 millió forintos költségből. Giba Tamás tájékoztatása szerint készül a belváros közlekedését tehermentesítő keleti körút is Nyíregyházán, amely a nagykálló-nyírbátori főútat köti össze a 41-es úton át, a régi 4-es számú főút nyírpazonyi részével. A szintén 600 millió forintos költségből épülő utat még az idén, október végén átadják.

Nyíregyházán a jövő tavaszig 16 kilométer új kerékpárút épül, mintegy 200 millió forintos költségből, jelenleg 30 kilométeren áll rendelkezésre kijelölt út a kerékpárosoknak a városban.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem