220 milliós (!) bírságot osztottak gyorshajtásért (fotóval)

Pénzcentrum
2010. augusztus 12. 15:02

Rekordbírságot kap az az autós, akit óránkénti 290 kilométeres sebességgel mértek be a svájci rendőrök. A sofőr azt hitte, hogy nem működik rendesen a kocsi kilométerórája.

Bern és Lausanne között az A12-es autópályán hajtott őrült tempóban egy 37 éves svéd férfi, akit múlt pénteken fényképeztek le 290 km/h-s sebességgel. A 6,2 literes, 525 lóerős Mercedes SLS-t hajtó úriember több radar mellett is elszáguldott útja során, azonban a régebbi típusok 200 km/h feletti tempónál nem voltak képesek bemérni a kocsit. Végül egy újabb generációs traffipax kapta le a fekete Mercedest, és nem sokkal később a rendőrségnek is sikerült megállítania - írja a Telegraph.

290-nel már biztos gurult - Fotó: Freiburg kanton rendőrsége


Korábban: Melyik Magyarország legveszélyesebb gyorsforgalmi útja? - Sosem találnád ki!

Az intézkedő rendőrök elmondása szerint az autósnak több mint fél kilométerre volt szüksége az autó nullára lassításához. Miután letartóztatták a vezetőt természetesen ki is kérdezték arról, hogy miért hajtott ennyire gyorsan. Az sofőr a kérdésre úgy felelet, azt hitte, hogy hibás az új kocsijának sebességmérője.

A svéd gyorshajtóról készült felvételen szereplő sebesség egyébként új svájci rekord, mely mellett a hatóságok sem mehettek el szó nélkül. A férfi a sebességtúllépése és a jövedelmi helyzete alapján kiszabható legmagasabb bírságot kapta. Összesen mintegy 220 millió forintnak megfelelő svájci frank büntetést szabtak ki. A bírságot 300 napra egyenletesen elosztva fizetheti meg.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem