8 °C Budapest

Épül az idei Sziget-város

2010. augusztus 6. 09:22

Az utolsó munkálatok folynak a hivatalosan jövő szerdán kezdődő Sziget helyszínén, az Óbudai-szigeten. Az idén is egy igazi kisváros épül fel: lesz ABC, bank, posta, vendéglátóhelyek, értékmegőrző - írja a Világgazdaság.

A 15 napig tartó építkezéshez mintegy 180 kamion hordott ki konténereket. Csak a technikára félmilliárd forintot költöttek a szervezők, ez a fesztivál körülbelül 2,7 milliárd forintos költségvetésének a második legnagyobb tétele.

A legtöbbet, majdnem másfél milliárd forintot a programokra fordították. Ebből a sztárfellépők gázsija közel egymilliárd forintot tesz ki, az egyéb programokra pedig 460 milliót fordítottak. A rendezvény reklámozására az idén százmillió forintot költöttek belföldön, és mintegy 135 milliót külföldön.

A bevétel több mint 70 százalékát a jegyeladások teszik ki. Ezek körülbelül 5-10 százalékos visszaesést mutatnak az eladott bérletek számában, a napijegyek értékesítése viszont a tavalyinál kedvezőbben alakul. A szervezők azzal már elégedettek lennének, ha meg tudnák közelíteni a tavalyi 390 ezres látogatószámot.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?