A budapesti 2-es metró vonalára szánt francia szerelvények augusztus vége körül állhatnak forgalomba, s bár a mai orosz kocsik még bírják három-négy évig, de átfogó javításuk hárommilliárd forintot igényelne -írja a Napi Gazdaság.
Az Alstom-szerelvény prototípusa májusra fejezheti be az 1500 kilométeres próbafutást, ezután a járműgyártó benyújthatja a teszt eredményeit tartalmazó dokumentációt a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, majd kiadhatják a forgalomba állításhoz szükséges típusengedélyt.
Az eredeti tervek szerint a prototípus szerelvénynek már 2007 decemberében meg kellett volna érkeznie, az első szerelvénynek pedig 2008 augusztusában forgalomba állnia.
Ahhoz, hogy tovább közlekedhessenek a régi, orosz járművek a kettes vonalon átfogó javításon kellene átesniük a szerelvényeknek, így még három-négy évig forgalomban maradhatnának, ám ennek költsége meghaladja a 3 milliárd forintot.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







