Már hónapok óta közlekedniük kellene az új metrókocsiknak, azonban a francia gyártó cég még mindig nem tudta megszerezni a típusengedélyt. Június végéig kaptak haladékot - írja a Népszabadság.
Szerződésbontással fenyegeti a BKV francia Alstom céget, mert még mindig nem teljes az engedélyekhez szükséges dokumentáció.
Már tavaly július végére meg kellett volna érkeznie a 2006-ban, 65 milliárd forintért megrendelt metrókocsiknak, 22-nek a kettes, 15-nek pedig a majdani négyes vonalra. A tesztelésen több hiba is akadt; a tűzoltóságnak a menekítő ajtókkal volt gondja, a Nemzeti Közlekedési Hatóság pedig a fékeknél talált problémát.
A felek egymással szemben kötbért akarnak érvényesíteni, mintegy hatmilliárd forint értékben, de a BKV a kocsik csúszása miatt a vezérlőrendszert építő Siemensnek is kötbérrel tartozik.
Az Alstom válaszközleményében leszögezi: bemutatták azt a tesztprogramot, amellyel az új metrókocsik forgalomba helyezhetők.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








