10 °C Budapest

Újabb fapados járat indul Budapestről

Pénzcentrum
2010. március 31. 13:32 2 perc

A Germanwings 2010. április végétől bővíti Budapest és Németország között közlekedő járatainak számát. A legnagyobb német diszkont légitársaság 2010. április 30-tól új közvetlen összeköttetést kínál Budapest és Hannover, Alsó-Szászország zöld fővárosa között. A Budapestről induló harmadik közvetlen járat tovább erősíti a Budapest Airport-tal folytatott együttműködést, amely 2003. májusában kezdődött, a Germanwings első német diszkont légitársaságként ekkor lépet be a magyar piacra.

2010. április 30-tól hetente négy közvetlen járat közlekedik majd Budapest és Hannover között. "Első budapesti járatunk 2003. májusában indult Kölnbe, majd 2003. szeptemberében nyitottuk meg a Budapest-Stuttgart útvonalat. Örömmel tölt el minket, hogy a magyar fővárost újabb célállomással, Hannoverrel tudjuk összekötni." - nyilatkozta Heinz-Joachim Schöttes, a Germanwings vállalati kommunikációs igazgatója.

A Germanwings az új, hannoveri járat indítása mellett emeli a Budapestről Kölnbe közlekedő járatainak számát. 2010. április elejétől hétfőn, kedden és csütörtökön már napi két, reggeli (indulás: 08.55) és esti (indulás: 21. 25) járat közlekedik majd a két város között. A megemelt járatszám különösen az üzleti utasok számára jelent vonzó utazási lehetőséget.

Hannovert kiállítási városként is emlegetik hatalmas kiállító komplexumának köszönhetően, amely a Világkiállításra épült 2000-ben. Jelenleg olyan nagy vásárok helyszíneként szolgál, mint pl. a digitális ipar világméretű kereskedelmi kiállítása, a CeBIT. A parkokban, erdőkben és zöld területekben gazdag városba, vagy vonzáskörzetébe számtalan olyan ismert német vállalat helyezte székhelyét, mint pl. a Continental, vagy a Volkswagen.

"A Germanwings stabil növekedése világosan mutatja a hosszú távú együttműködés erejét. Magyarország első számú repülőtere és a Germanwings közös munkája az utasok érdekét szolgálja" - mondta Szilágyi Károly, az idén 60 éves Ferihegyi repülőtér kommunikációs vezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Germanwings fiatal, 30 darab Airbus A 319-es típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A kölni székhelyű diszkont légitársaság az európai üzleti élet legfontosabb városaiba közlekedtet járatokat. A légitársaságnak három fő célcsoportja van: üzleti utasok, a családtagokat, ismerőseiket felkereső, illetve a városlátogató utazók. Jelenleg az üzleti utasok a Germanwings utasainak 42%-t teszik ki.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?