8 millió utas: Ferihegy lefaragott a mínuszokból

Pénzcentrum
2010. január 8. 12:02

8 019 653 fő - 2009. december végéig ennyien fordultak meg Budapest nemzetközi légikikötőjében érkező vagy induló utasként.

Bár a 2009-es év a nemzetközi és hazai gazdasági válság valamint az elhúzódó ferihegyi sztrájk miatt drámai visszaeséssel kezdődött januárban (ekkor a visszaesés mértéke elérte a 12 %-ot az előző évhez képest), a tavalyi év augusztusától határozottan megfordult a tendencia a magyarországi légiközlekedésben. Az év végére sikerült jelentősen lefaragni a mínuszokból és végül 8 millió feletti utasszámmal, "mindössze" 4,2 %-os visszaeséssel zárta a 2009-es esztendőt a Budapest Airport. Mindez különösen akkor számít jó eredménynek, ha összevetjük őket Ferihegy régiós vetélytársaival, hiszen Bécsben az idén 9 %-os, míg Prágában 10 %-os volt a forgalomcsökkenés.

Sokat nyomott a latban, hogy az idei évben a Budapest Airport a hazai légitársaságokkal és a Magyar Turizmus Zrt-vel egy sor közös akciót kezdeményezett az idegenforgalom fellendítésére. Így például a budapesti repülőtér is részt vett a hagyományos Budapest Winter Invitation akció mellett a Budapest Summer Adventure kampányban vagy a Malévval és az Airport Shuttle-lal közösen indított marketing kampányt Szlovákiában. Ez utóbbi részeként a nemzeti légitársaság kedvezményes, 99 euros jegyárakkal jelent meg a szlovák piacon, míg a minibuszos cég napi négy járattal szállította az utasokat Pozsonyból és Kassáról Ferihegyre, a Budapest Airport pedig négy nap ingyen parkolást kínált a szlovákiai autósoknak.

A 2009-es év utolsó hónapjának forgalmi statisztikáiból kiderül, hogy folytatódott a diszkont légitársaságok piacán a Wizz Air magabiztos menetelése, amely 36 %-kal több utast szállított decemberben Budapestről mint egy éve. A hazai fapados társaság ebben az évben egy harmadik Airbus A 320 típusú gépet telepített Ferihegyre és ezt a lépést a jelek szerint a piac is pozitívan igazolta vissza. Kiemelkedően jól teljesített a Malév is, amelynek forgalmi adatai tavas óta folyamatosan javulnak: a nemzeti légitársaság 17,5 %-kal több utast szállított, mint egy éve és hasonló ütemben nőtt a járatok kapacitás-kihasználtsága (ún. load factor). Az év végére magára talált a magyarországi piacon a Lufthansa is, amely valamivel kevesebb járattal és jobb ülőhely kihasználtsággal növelte a forgalmát. A decemberi adatok azt mutatják, hogy a svájci Swiss, a norvég Norwegian és a spanyol Vueling diszkont légitársaság is jelentősen növelte jegyeladásait a budapesti járatokon.

A tervek szerint 2010-ben megnyílik a ferihegyi repülőtér új, központi csarnoka, a SkyCourt, az Égi Udvar a 2-es terminálon. Az építkezés ütemezése szerint az év végére az első utasok már a SkyCourt-on keresztül juthatnak el a jelenlegi 2A és 2B épületből induló járatokhoz. Az építkezés az eddigi enyhébb téli időjárás közben is folytatódik és az év végére elkészül a Budapest Airport 260 millió eurós, azaz mintegy 75 milliárd forintos BUD Future fejlesztési programjának központi része.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem