Alig egy évvel a mobiltelefonálás fedélzetén történő engedélyezése után, már fel is függeszti a szolgáltatást a Ryanair, miután partnere felbontotta a szerződést.
A rendszert tavaly februárban, nagy csinnadrattával adta át a Ryanair, azonban azóta sem sikerült megállapodniuk a svájci OnAir mobilcéggel a bővítési tervekről.
A szolgáltatás elsőként a társaság Dublinból induló 20 járatán volt elérhető, de a tervek szerint a következő hónapokban a cég összes repülőgépén lehetővé szerették volna tenni a mobilozást. Ehhez képest máig csak 50 repülőgépen építették ki az OnAir rendszert.
A Ryanairnek darabonként 100 ezer fontjába került a repülőgépek felszerelése, a roaming díjakhoz hasonló tarifából származó bevételt pedig megosztja a svájci OnAir szolgáltatóval. A vezérigazgató, Michael O'Leary elégedett volt a szolgáltatással, mivel a használatból folyamatosan emelkedő bevétele származott a cégnek, mely reményei szerint a jövőben fontos bevételi forrást jelent majd.
A teljes flottán - mind a 230 gépen - való rendszerkiépítés akadálya az volt, hogy a két cég nem tudok megegyezni a feltételeken. Az OnAir arra panaszkodott, hogy a viszonylag rövid távok miatt nem generálnak akkora forgalmat az utasok, amely visszahozná a kezdeti beruházás költségeit.
A Ryanair azt nyilatkozta, hogy igyekeznek új rendszert kiépíteni, azonban hónapok is eltelhetnek, míg újra mobilozhatnak a fedélzeten az utasok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az OnAir öt másik szerződéses partnere között szerepel a British Airways és az Air Asia is.
Az Európai Bizottság még tavaly fogadott el egy külön szabályozást a repülőgép-fedélzeti mobil szolgáltatásokról, melynek értelmében ezek a funkciók kizárólag a 3000 méteres repülési magasság elérése után használhatók.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






