Szafarizz a Hortobágyon! 2 milliárdos fejlesztés a Nemzeti Parknak

2010. március 26. 15:02

Mintegy 2 milliárd forint összértékben nyert támogatást fejlesztésekre a Hortobágyi Nemzeti Park a Regionális Operatív Program keretében. A beruházások során helyreállítják az egyedülálló négygémű kutat, megépül a hortobágyi csárdaútvonal és a halastavi turisztikai kerékpárút, kibővül a halastavi kisvasút és a hortobágyi vadaspark.

A projektekhez az önerőt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosítja. A fejlesztések fő célja a nemzeti park programkínálatának színesítése, bővítése, a turizmus fellendítése és a turisztikai szezon meghosszabbítása.

"2009-ben közel 10%-kal növekedett 2008-hoz képest a hazai nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma. Ez a látogatószám növekedés figyelemre méltó a hazai turizmus szemszögéből is, 2009-ben ugyanis a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a korábbi növekedést követően, csökkent a belföldi vendégforgalom. A nemzeti parki látogatók száma ezzel szemben, 2007 és 2008 után, amikor 14-15%-os látogatószám emelkedés volt mérhető, továbbra is dinamikusan növekszik, ami a bővülő programkínálatnak és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető. 2009-ben ökoturisztikai célokra összesen mintegy 4,5 milliárd forint összegben ítéltek meg támogatást. A nemzeti parki fejlesztéseknek komoly munkahelyteremtő hatásuk is van." - mondta el sajtótájékoztatón Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter péntek délután a Hortobágyi Látogatóközpontban.

A Hortobágyi Nemzeti Park közel 2 milliárd forint összértékű támogatást nyert fejlesztésekre a Regionális Operatív Program keretében. A projektekhez az önerőt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosítja. A fejlesztések fő célja a nemzeti park programkínálatának színesítése, bővítése, a turizmus fellendítése és a turisztikai szezon meghosszabbítása.

 

Fotó: hnp.hu


Tematikus csárdaútvonal a Hortobágyon keresztül

A projekt során 535 millió forintból 2010 nyarára a Hortobágy település központjában fekvő Nagycsárda, a Kadarcsi és a Meggyes csárda rekonstrukciója valósul meg, és újra felépül az egyedülálló négygémű kút. A Hortobágyi Nagycsárda fejlesztése során felújítják és átalakítják a meglévő épületet, több épületet elbontanak a csárdakertben és parkosítanak. A Kadarcsi csárdában múzeumot és interaktív kiállításokat alakítanak ki. A Hortobágyi Panoptikum kiegészítéseként elkészül egy számítógépes animáció, ahol a digitálisan rögzített panoptikum jelenet részese lehet a látogató, miután a helyiségben elhelyezett kamera segítségével magát a képbe illeszti. A Kadarcsi csárdában lehetőség lesz korhű öltözékbe bújni, a vendégek felpróbálhatják a pásztorok, betyárok ruháit, a subát, a gubát, és a szűrt, megtapasztalhatják a kalodát, a bilincseket. A Meggyes csárdában lecserélik a nádtetőt, valamint külső helyreállító munkákat végeznek.

A Hortobágyi Halastavi kisvasút továbbfejlesztése és új ökoturisztikai attrakciók létrehozása

A fejlesztés során 500 millió forintból 2010 őszére a halastavi kisvasút eredeti pályájának rekonstrukciója valósul meg a jelenlegihez folytatólagosan kapcsolódó 1,1 km-es szakaszon. A már meglévő sínpályát nagyobb teherbírásúra cserélik, hogy az utazás biztonságosabbá és kényelmesebbé váljon. A halastavak legvadregényesebb részén több pallóút épül, amelyek bemutatják a területre jellemző élőhelyeket, és átfogó képet nyújtanak a halastavak vízvilágáról. A bemutató terület további látványelemekkel is bővül: jól álcázott leshelyekkel, etetőszigettel. "Híres madarászok nyomán" címmel emlékhely és madárgyűrűző állomás kialakítását tervezik a kisvasút indítóállomásánál. A kisvasút az új fejlesztés keretében - a sínpálya kb. egy kilométeres meghosszabbításával - eléri a legbelső, "Kondás" tavat, amely a darvak hagyományos éjszakázó helye. A kisvasút tervezett végállomásánál fogadó épület, egy 8 méter magas járószintű megfigyelő torony, 430 méter pallóút és új betekintők épülnek. Megfelelő infrastruktúra kiépítésével lehetővé válik, hogy a látogatók a tó partjáról szemlélhessék a darvak gyülekezését. A kisvasút rekonstrukciója és további fejlesztése lehetővé teszi, hogy a turisták a védett területekre is beléphessenek és csökkenti a látogatók által kiváltott környezetterhelést.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Hortobágyi Vadaspark fejlesztése

A beruházás során 472 millió forintból 2010 őszére a Hortobágyi Állatparktól induló 3,8 km hosszú szilárd burkolatú turisztikai feltáró út épül a vadasparkhoz. Kiépül egy gépkocsitároló, bővítik a vadaspark bemutatóhelyeit, röpdéket, kifutókat alakítanak ki. A terület egyedülálló adottságai lehetővé teszik egy olyan szafarival kombinált turisztikai vadaspark kialakítását, amely Magyarországon unikális vonzerőt jelent. A látogató speciálisan kialakított, óránként induló gépjárművel jut el a vadasparkba, miközben keresztülhalad a nagypatások területén. A gépjármű üléseibe beépített audio guide rendszer segítségével már útközben érdekes információk hallhatók a parkról és az ott élő élőlényekről. A program showeleme a látványetetés, melyet naponta egyszer tartanak meg a farkasoknál és a ragadozó madaraknál. A program része a bemutatótermi kiállítás, ahol magyarázó szöveg segítségével lehet megismerkedni a Hortobágy eredeti élővilágával.

Hortobágy-Halastavi turisztikai kerékpárút építése

A projekt során 416 millió forintból kerékpárút épül Hortobágy község és a halastavi bemutató terület között. Ez a kerékpárút szakasz a Balmazújváros-Hortobágy kistérség kerékpárút tanulmányterv részét képezi. A tervezett 8,25 km hosszú kerékpárút Hortobágy település központjából, a Pásztormúzeum előtti térről indulva - a Víziszínpad mögött elhaladva - a Hortobágy folyón átívelő fahídon keresztül Mátára vezet, ahonnan az erdei iskola érintésével, Kungyörgyön át a Hortobágy-halastavi bemutató területre érkezik. A kerékpárút mentén esőbeállókat, pihenőpadokat, hulladékgyűjtőket helyeznek el, végpontjánál kerékpártárolót építenek. A beruházás része a Borsósi-halastó területén egy 100 méter hosszúságú pallóút, illetve egy 5 méter magas les építése. Kerékpárkölcsönzésre a nemzeti park látogatóközpontjában lesz lehetőség. A projekt jelenleg elbírálás alatt van, még nem született végleges támogatási döntés.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem