Tegnap adták át az ország legnagyobb, 30 ezer négyzetméteres alapterületű éves üzemeltetésű fürdőjét csütörtökön Szegeden. Napfényfürdő Aquapolis Szeged 8 milliárd forintos beruházással épült fel.
A fürdőfejlesztés teljes értéke 8 milliárd forint, ebből 6,5 milliárd forint az új beruházás, 1,5 milliárd pedig a korábbi fejlesztések és a telekapport. A költségekből 3 milliárd forintot uniós támogatás, s ugyanekkora összeget a Magyar Fejlesztési Bank hitele fedezett.

A 3,5 hektáros területen felépített fürdő üzemeltetői évente legalább 400 ezer vendégre számítanak. A 4,5 ezer négyzetméteres vízfelületű fürdőben a hagyományos szolgáltatások mellett családi wellness részleg, a szegedi termálvizet használó gyógyászati részleg, és egy csendes relaxációs zóna is várja a vendégeket.

A fürdőben csúszdapark is épült, tizenhárom, összesen ezer méter hosszúságú csúszdával, köztük a 30 méteres toronyból induló 272 méter hosszú, zárt óriáscsúszdával, amely Európa egész évben üzemelő vízi testcsúszdái között a leghosszabb.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mostani átadást követi néhány héten belül a nappali kórházzal is rendelkező komplex gyógyászat átadása, végül a SZUE (úszómedence, tanmedence, csúszdás élménymedencével rendelkező strand) 2010. május 1-jei nyitásával a fürdőkomplexum valamennyi szolgáltatása vendégeink rendelkezésére áll.

A nyitás alkalmából a Napfényfürdő Aquapolis Szeged március 26. és április 1. között valamennyi belépő árából 20% kedvezményt biztosít.

-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






